Hirdetés

Schanda Tamás a XXI. kerületben a helyi és az egész várost érintő fejlesztésekről beszélt. Véleménye szerint a csepeli szabadkikötő és az odáig vezető gerincút korszerűsítése veszélybe került, mivel Karácsony Gergelyék „durva, amatőr hibát követtek el” a fejlesztés pályázatánál, kizárva azt a támogatható beruházások köréből. A projektet Tarlós István a kormány támogatásával elkezdte, utódja pedig tönkretette, de talán nem is csak a hozzáértés hiánya miatt lehetetlenültek el a csepeli beruházások – tette hozzá.

Nem tartja ugyanis elképzelhetetlennek, hogy politikai bosszú áll a csepeli beruházások ellehetetlenülése mögött, ezért fölszólította Karácsony Gergelyt, hogy a befejezéshez szükséges összeget a főváros biztosítsa a saját költségvetéséből.

Az államtitkár rombolásnak nevezte, hogy Budapest baloldali vezetése a csepeli fejlesztések mellett akadályozza az új Duna-híd és a szuperkórház építését, a Városliget fejlesztését. Karácsonyék a járvány alatt is felelőtlenül és gyáván viselkedtek, most pedig a nemzeti jelképnek számító Lánchíd felújítása körül folytatják a szerencsétlenkedést – fogalmazott. Szavai szerint a főpolgármester, öt helyettese és 41 tanácsadója olyanok, mint önmaguk paródiái, akik a „cirkuszi mutatványukkal” kárt okoznak a budapestieknek.

Korábban írtuk

Schanda Tamás a főváros vezetésén túl más ellenzéki politikus tevékenységét is szóba hozta. Magyarországon a baloldal – mint fogalmazott – mindig előáll valami rettenetes ötlettel. A Momentum egyik európai parlamenti képviselője például az uniós pénzek kifizetését attól tenné függővé, hogy a tagállamok genderügyben szót fogadnak-e a „Soros-szervezeteknek”. Donáth Anna és szövetségesei ezzel a magyar emberek rovására módosítanák a mostani rendszert – tette hozzá. Az államtitkár szerint az EU-forrásokkal elsősorban a munkahelyteremtést kell támogatni, ahogy a kormány teszi. A baloldal viszont szerinte „azért sivalkodik”, hogy ne a gazdasági teljesítmény, a gazdasági felzárkózás hatékonysága legyen a forrásokhoz való hozzáférés mértékének az alapja, hanem például az, hogy az egyes tagállamokban a törvények biztosítanak-e előjogokat a transzvesztitáknak.

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, fideszes országgyűlési képviselő volt csepeli polgármesterként arról beszélt, hogy Karácsony Gergely főpolgármesterségének a XXI. kerület a legnagyobb vesztese. A politikus hangsúlyozta: „Karácsony Gergely azért áll bosszút a csepelieken, mert fideszes önkormányzatot választottak maguknak”.

Véleménye szerint a korszerűsítések elmaradása helyi cégek százainak nehezíti a helyzetét, de nem épül meg a dél-pesti kerületek bicikliútja sem, a csepeli gerincút kapcsán pedig ugyanúgy megy a másokra mutogatás és a mellébeszélés, mint a Lánchíd esetében. Egyenesen úgy fogalmazott: „A gerincút a csepeliek Lánchídja”. A helyiek számára létfontosságú útvonallal ugyanis Demszky Gábor 1993 óta minden önkormányzati választás előtt kampányolt, de csak Tarlós István kezdte el az építkezést – fűzte hozzá.

Karácsony Gergely ugyan megígérte a folytatást, de miatta esett el 1 milliárd forint pályázati forrástól a beruházás, és egyelőre nem tudni, honnan lehetne mindezt pótolni – hangsúlyozta. A félbemaradt csepeli gerincút óriási környezeti és zajterheléstől mentesítené a környéket, a főpolgármester tehát akkor is hiteltelen, amikor zöld fővárost ígér – mondta Németh Szilárd. 

Karácsonyék szerencsétlenkedése miatt százmilliókat és fejlesztéseket bukik Budapest, amelynek Csepel a legnagyobb vesztese

Gepostet von Németh Szilárd am Freitag, 17. Juli 2020