Nem lehet vitatkozni azzal a ténnyel, hogy legalább egy idegen nyelv magabiztos ismerete a mai világban elengedhetetlen az életben való boldoguláshoz. Nem véletlen, hogy a kormány folyamatosan fejleszti az iskolai nyelvoktatást (új tanterv, egyre korszerűbb módszertan, külföldi kurzusok a diákoknak), valamint igyekszik motiválni, ösztönözni a fiatalokat a nyelvtanulásra (az első nyelvvizsga évek óta ingyenes, az emelt szintű érettségit pedig elismerik középfokú nyelvvizsgának).

Hirdetés

Azt, hogy a nyelvtudásnak az értelmiségi, diplomás lét alapfeltételének kell lennie, már évtizedekkel ezelőtt felismerte az oktatásirányítás: az 1993-as felsőoktatási törvény rendelkezései alapján 1997-től egymás után folyamatosan kezdtek el megjelenni az egyes szakok képesítési követelményeiről szóló kormányrendeletek. Ezek felmenő rendszerben írták elő a nyelvvizsga kötelezettségét, azaz a szigorítás nem vonatkozott az akkor már hallgatói jogviszonyban állókra. Eleinte nem volt egységes a szabályozás, mert a követelmények hatálybalépése nem egyszerre történt, és eleve nem minden szakon követelték meg a nyelvvizsgát. A tudományegyetemek bölcsészkarain például 2002. szeptember 1-jéig intézményi hatáskörben szabályozták a kérdést, Karácsony Gergely is gond nélkül megszerezte szociológusdiplomáját 2000-ben nyelvvizsga-bizonyítvány nélkül az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetében.

Ma azonban ő sem menne sokra, mivel 2003 óta már mindenhol megkövetelik a nyelvvizsgát a diploma feltételeként. Igaz, a szigorítás eleinte azt eredményezte, hogy sokan olyan élő, de a gyakorlatban ritkán használt nyelvekből vizsgáztak, mint az eszperantó vagy a lovári, csak hogy meglegyen a vágyott papír. Az egyetemek azonban gyorsan léptek, és hamarosan már csak az állam által akkreditált vizsgaközpontok államilag elismert bizonyítványait fogadták el. Eltérések persze ma is vannak a felsőoktatási intézmények elvárásai között, hiszen sok szakon nemcsak egy középfokút, de egyszerre két nyelvvizsgát, üzleti nyelvvizsgát vagy akár felsőfokút is kérnek a hallgatóktól.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatja.

Korábban írtuk