Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd (szerk.)
Hirdetés

„Elnökféle” ugyan van ma is, de a köztársaság kilenc évvel ezelőtt váratlanul eltűnt a hazánk nevéből. A következő években pedig fokozatosan kezdett eltűnni a hétköznapjainkból is. Ha valaki tudni akarja, hogyan tűnik el a köztársaság minden értéke az életünkből, milyen az, amikor egy közjogi méltóságot méltatlanná tesz a „szuttyos gyűlölete”, akkor nézze ennek a 30 éve megalakult Országgyűlésnek mai fura urát, aki kirekeszti a nemzetből a vele egyet nem értő ellenzéket – fogalmazott az ellenzéki politikus.

Járvány idején, nemcsak Budapesten, de szerte az országban megmutatkozik a közösség ereje. Ezt kell megőrizni, mert szükség lesz rá, hogy legyűrjük a járvány utáni gazdasági, szociális válságot. Fenntarthatóbb és emberségesebb politikára, zöld és szociális fordulatra van szükség. Göncz Árpád szavai szerint azoknak kell szolgálóivá válnunk, akiknek szolgálója nincsen. Példát kell mutatni emberségből, szolidaritásból, együttműködésből és méltányosságból – áll Karácsony Gergely Facebook-oldalán.

Harminc éve, 1990. május 2-án ült össze a rendszerváltás utáni első, szabadon választott Országgyűlés és választotta meg Göncz Árpádot házelnöknek és egyúttal ideiglenes államfőnek.

Korábban írtuk