Kiemelték: a nehéz sorsú kárpátaljai magyarok a háború kezdete óta több ezer menekültet fogadtak.

Hirdetés

A Katolikus Karitász most azon 180 fogyatékkal élő árva gyermek segítését támogatja, akiket Nagyszőlősön fogadtak be. A gyermekek belső ukrajnai menekültek. Intézményüket bombatámadás érte, ezért Nagyszőlősre menekítették őket.

A befogadóhelyen azonban a mindennapi élethez szükséges alapvető eszközökre lenne szükségük, többek között speciális ágyra, szekrényekre – tették hozzá.

Egy kárpátaljai magánszemély, Máté János kezdeményezésére, a Katolikus Karitász támogatásával megvalósuló koncert fővédnöke Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, a Karitatív Tanács elnöke, háziasszonya pedig Szalai Vivien, a TV2 hírigazgatója; fellép Tóth Gabi és Pápai Joci.

A koncertet május 29-én vasárnap, 18 órától tartják a budapesti Symbolban. A Katolikus Karitász a koncert teljes bevételét az árvaház támogatására fordítja – olvasható a közleményben.

Korábban írtuk