Hirdetés

Kásler Miklós kiemelte: a nyugati országokban a fellazulás jeleit lehet észlelni, krízisjelenségek mutatkoznak gazdasági, demográfiai, erkölcsi és ideológiai téren is. Ebben a kritikus helyzetben kérdés, hogy a magyarság hogyan maradhat fenn – jegyezte meg. A miniszter közölte: a magyarság az elmúlt 1100 évben a mostaninál sokkal súlyosabb kríziseket élt át, de mindegyikből győztesen került ki, mert olyan hagyományokkal, nyelvvel, kultúrával és életszemlélettel rendelkezett, amelyre a jelent és a jövőt lehetett építeni.

A magyar hagyományokból, a görög-római kultúrából és a keresztény hitből olyan szimbiózis jött létre, amely „mindenféle kórokozóval szemben immunitást biztosított” – mondta el Kásler Miklós. Hozzátette, a mostani világjárványban ismét kialakulni látszik a magyarság egysége, amely a kultúrából, a hagyományokból, az életszemléletből és a tudományból táplálkozik.

Ez a nemzet jövőjének záloga, és ennek megtartásához a most kitüntetettek az élet legkülönbözőbb területein járultak hozzá – mondta. Kásler Miklós Rétvári Bencével, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkárával a március 15. alkalmából idén elmaradt Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Érdemes Művész, Kiváló Művész, Magyarország Babérkoszorúja, augusztus 20. alkalmából pedig a Népművészet Mestere és a Népművészet Ifjú Mestere kitüntetéseket adta át.

Korábban írtuk