Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek beszédet mond a Katolikus Családszervezetek Európai Föderációja (FAFCE) háromnapos tavaszi elnökségi ülésének nyitókonferenciáján Vácott, a Piarista Kilátó Központban 2022. május 4-én

A háromnapos nemzetközi találkozó szerdai nyitókonferenciáján Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek kiemelte: a társadalom igazi fejlődésének, jobbá válásának a kulcsa maga az ember, ő ugyanis az egyetlen teremtény, akit Isten önmagáért akart.

Hirdetés

Bármennyire elsődleges az egyes emberi személy méltósága és hivatása, a társadalomban való részvételünk nem tetszőleges, hiszen Isten nem magányos, hanem társas lénynek teremtette az embert – mondta. Hozzátette: az ember csak a másokkal való kapcsolatában képes növekedni és megvalósítani rendeltetését.

Úgy vélte, a család a társadalom első sejtje, az állam és minden más közösség előtt létezik, a társadalom tagjai családban születnek, és legfőképpen ott kapják meg a közösségi élethez szükséges képességeket, ott tapasztalják meg a közösségi kapcsolatokat.

Korunkban a társadalomnak különösen szüksége van a családra, a középpontba kell állítani a családot, mert rajta keresztül tudunk minden gondunk ellenére Isten terveihez visszatalálni – mondta.

A tanácskozásra küldött videóüzenetében Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök emlékeztetett: a koronavírusjárvány után éppen kezdtünk magunkhoz térni, amikor kitört a háború Ukrajnában.

Mindemellett más nehézségek is vannak, így azok az ideológiai támadások, amelyek az érték nélküliség mellett állnak ki, azt hirdetik, hogy az egyén fontosabb, mint a közösség, csak a jelent tartják fontosnak és tagadják a család jelentőségét – mondta.

Közölte: a magyaroknak azonban fontosak a hagyományos értékek, a család, a kereszténység, ezen értékek védelmét az alaptörvénybe is bevették.

Magyarország éppen ezért kiáll az üldözött keresztények mellett és menedéket nyújt az Ukrajnából menekülőknek is – mutatott rá.

Schanda Tamás, Novák Katalin kabinetfőnöke azt mondta: valódi létkérdés az esendő ember számára a család, hiszen itt „a hibák ellenére szeretünk és szeretnek minket”, előképe ez Isten feltétlen szeretetének.

A család életünk alapjait és kereteit jelenti, „minden út ide vezet vissza”, a legtöbbször és legelőször itt tapasztaljuk meg a szeretetet – magyarázta. Hozzátette: a személyes fejlődésnek is ez a legfontosabb terepe.

Úgy vélte, a család a nemzeti közösség alapja is, belőle épül a nemzet, folytonosságot ad a múlt, a jelen és a jövő között.

A család a jövő biztosítéka, ha nincs család, gyerek, nincs jövő; a család olyan érték, amelyre a legjobban kell vigyázni – jelentette ki. Hozzáfűzte: Európában a családnak újra méltó, megbecsült helyre kell kerülnie, ezért az európai keresztényeknek bőven van teendőjük.

Schanda Tamás közölte: Magyarországon az alaptörvényben hitet tettek a családok védelme mellett, egyedülálló és működő modellt építettek a demográfiai problémák leküzdésére, továbbá egyre bővülnek a családtámogatások.

Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke kifejtette: a keresztény családmodell a Teremtő által adott természetes alapokra, egy férfi és egy nő házasságára épül, és Isten ajándékának tekinti a gyermekáldást. Vannak, akik másképpen gondolkodnak erről, és elfogadhatatlan, mekkora erővel küzdenek a keresztény felfogás és értékrend ellen – jelentette ki.

Jó, hogy már több mint 12 éve olyan kereszténydemokrata kormánya van az országnak, amely állami szinten is védi a keresztény értékrendet. „A keresztény Európa védőbástyájaként kell helytállnunk” – mondta.

Marton Zsolt váci megyés püspök, az MKPK családreferense köszöntőjében arról beszélt: nagy megtiszteltetés, hogy a FAFCE elfogadta a meghívást, hogy Vácon tartsák az elnökségi ülést, a város fontos katolikus egyházi központ.

A katolikus egyházi vezetők mindig is hangsúlyozták a család értékét, ez az európai civilizáció szíve, kincse – fogalmazott.

Korábban írtuk