A megbeszélésen áttekintették a két ország kapcsolatait, amelyek a stratégiai partnerség szintjén vannak. Megállapították, hogy a parlamenti kapcsolatok szintén szorosak, s ezek terén a következő esemény a kazah házelnök 2023 első felére tervezett hivatalos budapesti látogatása lesz.

Hirdetés

Azt írták: az Országgyűlés alelnöke megbeszélést folytatott továbbá Darkhan Kidiralival, a Kazah Köztársaság információs és társadalomfejlesztési miniszterével, Szajaszat Nurbek tudományügyi és felsőoktatási miniszterrel, valamint a Nazarbajev Egyetem vezetésével. E megbeszéléseken napirenden voltak a magyar fél által biztosított Stipendium Hungaricum ösztöndíjak mellett az egyetemek közötti kapcsolatok, így kiemelten a kecskeméti Neumann János Egyetem és a kazah felsősoktatási intézmények közötti együttműködés kialakítása.

A kazah tárgyalófelekkel tartott találkozókon Lezsák Sándor szólt a 2023-as Petőfi-évfordulóról, amely alkalmából a Lakitelek Népfőiskola a TÜRKSOY-jal (Türk Kultúra Nemzetközi Szervezete) együttműködve egy nemzetközi Petőfi-műfordítói pályázatot ír ki. Látogatása során az Országgyűlés alelnöke Alzsír-ban megkoszorúzta a sztálini idők alatt oda hurcolt magyar nők emlékművét – olvasható a közleményben.

Korábban írtuk