A KDNP közleményében kiemelte: az Európa Tanács miniszteri bizottságának magyar elnöksége alatt céljuk többek között, hogy a nemzeti kisebbségek jogait, a vallásközi párbeszédet és a gyermekek és családok védelmét erősítsék.

Hirdetés

Hangsúlyozták: a következő időszakban is a magyar elnökség fontos céljai mentén fognak dolgozni, hogy „a kettős mérce és a kioktatás” helyett a kölcsönös tiszteleten alapuló munka jellemezze a különböző európai együttműködéseket.

A közleményben kitértek arra is: Nacsa Lőrinc megválasztása előtt legutóbb Németh Zsoltot (Fidesz) választották a szervezet politikai bizottságának elnökévé.

Korábban írtuk