Az ünnepre időzített ferencvárosi vallásgyalázó plakát a keresztények elleni újabb provokáció. Dr. Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese, pártügyész közleményben reagált az eseményre.

Posted by KDNP és Frakciója on Thursday, April 1, 2021
Hirdetés

A párt csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott – Vejkey Imre, a KDNP országgyűlési képviselője által jegyzett – közleményében úgy fogalmaztak: „nem jópofa vicc, hanem a sötét oldal újabb, agresszív támadása a megfeszített Krisztus gender logóval való gyalázása, éppen Nagycsütörtökön. Ezt minden keresztény ember nevében visszautasítjuk!”.

A közleményben felszólították Ferencváros polgármesterét, tüntesse el a szobrot a közterületről, és az „agresszorokat, hogy fejezzék be a szellemi és a tettleges keresztényüldözést”.

A KDNP úgy értékelt: a világnak vissza kell térnie a devianciából a normalitásba. Ehhez pedig ki kell állni „hitünk, értékeink és véleményünk” mellett minden olyan kérdésben, amelyben a „politikailag korrekt” viselkedés jegyében a nyugati politikusok inkább elnémultak – emelték ki.

A párt szerint az ateisták le akarják rombolni a társadalom hagyományos keresztény erkölcsi felfogását. „Céljuk, hogy démonizálják a keresztény világot, és felépítsék a maguk által humánusnak vélt istentelen új világot, mely felhagy mindazzal, amit mi értéknek tekintünk. A tolerancia imitált fegyverével szakítanak a hagyományos keresztény erkölcsiséggel és megkérdőjeleznek minden hatalmi struktúrát. Relativizálnak mindent, emiatt az embereknek már nincs erkölcsi fogódzójuk” – fejtették ki, hozzátéve: ez ellen kell fellépni most, a nagyhéten is.

Korábban írtuk

Ebben a közegben kell emlékeztetni az embereket a jó és rossz közötti különbségre- jelezték.

„Álljunk hát ki értékeink mellett, adjunk hangot véleményünknek!” – zárta közleményét a KDNP.