Hirdetés

Az aktív fertőzöttek száma 4826. Kórházban 132 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen.

Hatósági házi karanténban 1 437-en vannak, a mintavételek száma 6 584 218-re nőtt.

Mint írták, a delta vírusmutáns több európai országban és már Magyarországon is terjed, és a beoltatlanok vannak a legnagyobb veszélyben. Ezért azt kérik, hogy aki még nem oltatta be magát, jelentkezzen háziorvosánál vagy regisztráljon és foglaljon időpontot az interneten.

A tanévkezdés apropóján hangsúlyozták: a kormány célja, hogy az iskolák továbbra is zavartalanul, jelenléti oktatásban működjenek, mert a munkába járó szülőknek és a gyermekeknek is ez a legjobb. Továbbra is az oltást javasolják, mind a diákok, mind a pedagógusok védelme érdekében – fűzték hozzá.

A diákok és a pedagógusok átoltottságának köszönhetően – folytatták – az idei iskolakezdés jóval biztonságosabb, mint az egy évvel ezelőtti, amikor még nem volt vakcina és csak korlátozásokkal lehetett védekezni a vírus ellen.

Fertőzöttek, gyógyultak, elhunytak és beoltottak száma

Felhívták a figyelmet arra, hogy az iskolai oltásokat szeptember 2-án és 3-án is folytatják az iskolaorvosok és háziorvosok bevonásával. Az első oltás beadása után 3 héttel kerül sor a második oltásra ugyanabban az iskolában, ahol az első oltást beadták.

Ugyancsak az oltás felvételére kérik a még beoltatlan egyetemi hallgatókat és oktatókat is – tették hozzá.

A közlés szerint a delta vírusmutáns terjedése a még be nem oltottakat veszélyezteti a leginkább. Őket arra kérik, hogy regisztráljanak oltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, és a regisztrációt követő pár napon belül már időpontot is tudnak foglalni.

Ugyanakkor a harmadik oltásra is lehet időpontot foglalni az interneten, illetve az oltás a háziorvostól is kérhető. Az időseknek, krónikus és legyengült immunrendszerű betegeknek különösen ajánlott a harmadik oltás – ismertették.

Emlékeztettek arra is, hogy lezárult a nemzeti konzultáció, amely a járvány utáni élet fontos kérdéseiről szólt. A kérdőíveket 1 millió 191 ezren küldték vissza, az eredményeket a kormány a szokásos módon ismerteti majd.

Korábban írtuk

Azt is jelezték, hogy az Európai Unión belüli utazásokhoz, nyaralásokhoz elérhető az uniós oltási igazolás. Azoknak az állampolgároknak, akik az Európai Unión belül utazást terveznek, javasolják, hogy digitálisan töltsék le vagy az EESZT lakossági portáljára belépve nyomtassák ki az uniós Covid-igazolást – tartalmazza a közlemény.

Az oldal térképe szerint eddig Budapesten (145 676) és Pest megyében (112 742) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén (46 897), Győr-Moson-Sopron (44 652) és Hajdú-Bihar megye (42 735). A fertőzésben legkevésbé érintett megye továbbra is Tolna, 17 821 fertőzöttel.