Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője, az Aranyponty Halászati Zrt. vezérigazgatója a lapnak elmondta: a forróság ellenére tagságuk nem adott jelzést jelentősebb halpusztulásról.

A takarmányárakkal egyelőre nincs probléma, a gazdaságok rendelkezésére áll a megfelelő mennyiségű haltáp – fejtette ki Lévai Ferenc. Az előző évhez képest az árak nem emelkedtek tovább, sőt kisebb visszaesés látható a piacon. Míg az elmúlt évben elsősorban az élénk külpiaci érdeklődés hajtotta felfelé az árakat, az idén nincs ilyen nyomás a magyar piacon. Így a fogyasztók is kedvezőbb áron juthatnak hazai halhoz, mint tavaly – jelezte.

A szakember kiemelte, hogy a magyarországi haltermelésben a hagyományos tógazdaságok mellett egyre nagyobb szerepük van az intenzív telepeknek, ahol az időjárás kevésbé befolyásolja az eredményességet. Ezekből a gazdaságokból egyre több afrikai harcsa kerül ki, az elmúlt években pedig több új halfajtát sikerült bevonni az intenzív termelésbe.

Lévai Ferenc elmondása szerint a feldolgozásban jelentős előrelépések történtek az elmúlt években. Országszerte számos üzem épül, hamarosan pedig egy közel egymilliárd forint értékű halfeldolgozó kezdi meg működését.

További lökést adhatna a beruházásoknak az európai uniós források felhasználása, a halászati operatív program megvalósítása ugyanakkor a vártnál lassabban halad – hívta fel a figyelmet. A források jelentős része még nincs kifizetve, a pályázatok elbírálása elhúzódott. Lévai Ferenc nem optimista a tekintetben, hogy a késlekedés miatt sikerülhet-e kimeríteni a rendelkezésre álló keretet.