Az Együtt az Autistákért Alapítvány csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy idén folytatódik a szervezet #éniskékvagyok kezdeményezése, amely során nemcsak Magyarország ismert épületei borulnak az autizmus színébe, kékbe április 2-án, számos hazai hírességet is felkérnek valamilyen kék ruhadarab viselésére.

Hirdetés

A felhíváshoz bárki csatlakozhat saját közösségimédia-felületén, már TikTokon is, egy kép vagy videó feltöltésével, amelyben megjelenik a kék szín, a poszt leírásában pedig az #éniskékvagyok hashtag.

A világnap alkalmából a Facebook-profilképek módosítására is lehetőség van az alapítvány által elkészített keretekkel, hogy ezzel is kifejezzék szolidaritásukat az autizmusban érintettek felé – tették hozzá.

Az Együtt az Autistákért Alapítvány 2021-ben életre hívja az „AUTTALENT 2021 – Együtt a tehetségekért” elnevezésű tehetséggondozó programját is, ahova olyan autizmus spektrumzavarral élő, 6-30 éves korú gyermekek, fiatalok jelentkezését várják péntektől, akik valamilyen kiemelkedő képességgel, tehetséggel rendelkeznek a zene, a képzőművészet, egyéb művészeti ágak, a sport, a tudomány, a kutatás-fejlesztés és innováció vagy a számítástechnika területén.

Korábban írtuk

A tehetséggondozó program 10 millió forintos tőkealapját főtámogatóként a Mol-csoport biztosítja, ennek növeléséhez járulhat hozzá most mindenki a közös összefogással – írták.