A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az ukrán-román határon fekvő Máramarossziget református templomkertjében Asztalos Sándor és Móricz Samu honvédtisztek emlékművénél mondott beszédet a nemzeti ünnepen.

Hirdetés

Kijelentette: egyetlen nép sem jogosult arra, hogy egy másik népet megfosszon a szabadságától, és egyetlen állam sem kapott arra felhatalmazást, hogy egy másik állam létére törjön, területeit elfoglalja és polgári lakosságát legyilkolja vagy elűzze otthonról.

„Ma Ukrajna polgárai szabadságharcot vívnak! Ahogy szabadságharcot vívtak ezelőtt 174 esztendővel a márciusi ifjak. Minden szabadságszerető ember ma mellettük áll. A szabadság oldalán áll. Szemben áll az agresszorral, szemben az orosz invázióval. Mi magunk is így teszünk. Ma ez az egyetlen helyes magatartás” – jelentette ki a politikus, aki a román kormány miniszterelnök-helyettesi tisztségét is betölti.

Hozzátette: keletről soha nem jött sem biztonság, sem jólét, sem szabadság. „Mi, kelet-európaiak az oroszoktól soha nem kaptunk szabadságot. Mi, magyarok az oroszoktól sem 1848-ban, sem 1956-ban, sem később nem kaptunk szabadságot” – jelentette ki. Az elmúlt több mint 100 év történelmének tanulságaként említette, hogy egy nemzeti kisebbség minden háborúból csakis vesztesként kerül ki, és a háborúknak amúgy sincsenek nyertesei.

Kelemen Hunor azzal próbálta érzékeltetni a mai orosz háborús propaganda közösségi portálokon is terjedő hamis retorikáját, hogy Petőfi „esetét” fogalmazta meg az orosz propaganda szóhasználatával. „A rendháborító, terrorista cselekedetre vetemedett Petőfi Sándort a fehéregyházi mezőn ártalmatlanította az orosz cári felszabadító sereg egyik hős katonája” – jelentette ki, majd rögtön feltette a kérdést: hogy hangzik ez.

A politikus szerint ma Ukrajna szabadságharcosai védik a tőlük nyugatra élő nemzeteket, ezért ki kell állni az ukránokért, a kárpátaljai magyarokért, a románokért, a háborútól szenvedő minden egyes polgárért. Kijelentette: az erdélyi magyar közösségnek fel kell készülnie a menekültek fogadására, és ügyelnie kell arra, hogy ne váljon sem háborús pszichózis, sem háborús propaganda áldozatává.

Azt is hangoztatta, hogy a globális Nyugatnak ma egységesnek kell maradnia. Csak így vethet véget „Putyin elnök háborús ámokfutásának”, és az értelmetlen vérontásnak. Megjegyezte: ráér utána megbeszélni mindazokat a dolgokat, amelyekben véleménykülönbség mutatkozik.

Kelemen Hunor láthatónak, tapasztalhatónak nevezte, hogy az emberek szabadságvágya megtörhetetlen. A történelem tanulságának azt tekinti, hogy az elnyomó sohasem győzhet, az elnyomó mindig veszíteni fog.

A máramarosszigeti ünnepségen részt vett Vasile Moldovan, a város polgármestere és Brendus Réka, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezetője.

Brendus Réka beszédében úgy fogalmazott: a ma elhelyezett koszorúk magukban hordozzák a szabadságharc hősei iránt érzett tiszteletet, de a mai szabadságvágyat is jelképezik.

Korábban írtuk