A történelem ismétli önmagát… Ezt a régi bölcseletet az SZDSZ és az MSZP is ismeri, nem véletlen tehát, hogy tavaly ősszel ünnepélyes keretek között megkoszorúzta Károlyi Mihály szobrát Budapesten, pár lépésnyire a Parlamenttől. Természetesen megvolt az oka a nagy szellemidézésnek. Károlyi – írjanak róla bármit a történészek – a magyar nemzetvesztés emblematikus figurája mind a mai napig. Éppen ezért egyáltalán nem normális és nem természetes, hogy a hatalom berkeibe jutott SZDSZ és az MSZP mély főhajtással tiszteleg az emléke előtt. Már csak azért sem, mert ami ma Magyarországon történik, az óhatatlanul is az "őszirózsás forradalom" szomorú napjait idézi vissza. Ugyanazok a jelszavak, ugyanazok a szándékok, és valami furcsa reinkarnáció következtében: ugyanaz a társaság…

Őrjöngő téboly

Az 1918 októberében lejátszódó eseményeket őszirózsás forradalomnak nevezte el a pártállami történetírás. Sajnos, nagyon találóan, s egyben nagyon cinikusan is. Az őszirózsa ugyanis a temetők jellegzetes virága. Az őszirózsás forradalom pedig a nemzet, a magyarság temetője lett. Ha csak a jelszavakat nézzük, akkor azt is hihetjük akár, hogy ez a forradalom a régóta áhított békéért, a független Magyarország megteremtéséért és a polgári reformokért zajlott. Ezt kellett hinniük a budapesti utcákra csalt tömegeknek is. A forradalom nemcsak a régi társadalmi rendnek, de a társadalom rendjének is kesztyűt dobott. A mesterségesen teremtett káoszban egy magát polgárnak nevező réteg nyújtotta ki a karját a hatalomért. Pincérek, ügyvédek, hírlapírók, lézengő entellektüellek, s mindezek élén Károlyi Mihály, a közismerten léha életvitelű gróf, aki pont e forradalomban óhajtott komoly politikussá érni.

Károlyit személyes sértettség is vezette. Nem tudta kiheverni Tisza Istvánnal vívott párbajának emlékét. Több mint húsz lapvágást kapott, ami megalázó verségnek számított egy duellben. Károlyi állítólag megesküdött, hogy tönkreteszi Tiszát, akkor is, ha ez Magyarország létébe kerül. Állta a szavát…

Akárcsak a Medgyessy-kormány, Károlyi és környezete is mindent megtett azért, hogy a külföld elismerje és megerősítse a hatalmát. Károlyi és kormánya még csak egy kicsit sem aggódott a kisantant államok agressziója miatt. Ezeknek az embereknek egyáltalán nem fájt, hogy Erdélyben a román hadsereg fosztogatott, hogy Temesvárt, Pécset megszállták a szerbek, hogy a cseh légió felvidéki magyar településekre nyomult be, méghozzá annak jegyében, hogy az éppen csak megalakult csehszlovák állam 14 magyar vármegyét követelt magának. A sajtó, amely már akkor is az események motorja és médiuma volt, a baráti cseh, szerb és román népről, a testvéries ölelésekről, a győztes hatalmak kegyes magatartásáról szónokolt mindeközben.

A forradalom elitje érdekes módon már ekkor is felismerte, hogy minden siker titka a hadsereg szétzüllesztése és lefegyverzése. Már az események kezdetén teherautókon szállították a fronton levő alakulatoknak a liberális és szocialista magyar lapokat, például Az Estet és a Népszavát. Aztán agitátorokat küldtek a csapatokhoz, a hazaérkező egységeket pedig szétzüllesztették, a katonákat hazaküldték. Azért, mert a világháborúban a vesztes oldalára került, de jól szervezett magyar hadsereg képes lett volna arra, hogy helyreállítsa Budapesten a rendet, hogy szembeszálljon az Erdélyben garázdálkodó román, a délen előnyomuló szerb és az északon támadó cseh csapatokkal. Hogy megakadályozza azokat a területfoglalásokat, amelyek megalapozták a trianoni békediktátumot. A liberálisok és a már akkor velük szövetkező kommunisták nagy történelmi bűnéről mindmáig nem esik szó. Pedig ez volt a magyar holokauszt, s a történelmi bűnözők szellemei örökösei büntetlenül ünnepelhetik ezt a példátlan gaztettet.

Károlyi és környezete inkább a külföldre, azaz a győztes nagyhatalmakra és mindenekelőtt a kisantant barátságára támaszkodott. Más kérdés, hogy a korabeli leírások szerint a győztes nagyhatalmak undorodtak ettől az elittől, a kisantant kormányai pedig röhögtek rajta. De örömmel belementek a játékba…

Hogy milyen magasra csaptak az események közepette a cinizmus hullámai, jól mutatja, hogy Az Est című lap még üdvözölte is a kisantant fosztogatásait, mondván, ez "éles sugarakat vet a régi Magyarország bűneire". Károlyinak az volt a véleménye, "ha bárki betör, tiltakozunk ellene, fölemeljük óvó szavunkat és apellálunk a világ művelt népeinek ítéletére, de fegyvert nem szegezünk ellenük". Aztán jött Linder Béla, Károlyi újdonsült hadügyminisztere híressé vált szavaival:

"Nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát látni nem akarok!"

A nemzeti hadsereg, a hazafias érzelmekkel átitatott haderő hiánya ajtót nyitott Károlyiéknak, ajtót nyitott Kun Béla kommünjének, és ajtót nyitott Trianonnak is. Tudvalevő, hogy a franciaországi Sčvres-ben éppen olyan békediktátum született Törökországgal szemben az első világháború után, mint Magyarországgal szemben Versailles-ban. Nyugat-Anatóliát teljes mértékben Görögországnak ítélték. A diktátumot azonban nem tudták végrehajtani a nagyhatalmak. Törökország ugyanis nem engedte szétzülleszteni a hadseregét, ellenállt minden sčvres-i kísérletnek. A török hadsereg végül is kiszorította a görög csapatokat Nyugat-Anatóliából, csak az arab területeket tudták elvenni tőlük.

Hadsereg születik

A trianoni békediktátum teljes tragédia volt a magyar katonai erőre nézve. Legfeljebb 35 ezer katonát tarthatott fegyverben az ország. Ez is csak zsoldos hadsereg lehetett. Kiképzett tartalékokkal nem rendelkezhetett az ország. Nem lehettek nehézfegyverei, nem lehettek harckocsijai és katonai repülőgépei, de még légvédelmi egységei sem. Sőt, a győztesek a hadműveletek megtervezésére és irányítására alkalmas vezérkar felállítását is megtiltották Budapestnek. Mindeközben pedig rohamléptekkel folyt a kisantant államok felfegyverzése, katonai erejének megteremtése. Nem telt el sok idő, mire a környezetünkben levő új államalakulatok hadseregei már elérték a 600 ezer fős békelétszámot, ami minden tekintetben iszonyú nyomást jelentett a megcsonkított Magyarország számára.

Budapest a legkülönfélébb módon próbálta kijátszani a korlátozásokat. A RUISK, vagy-is a rendőrújonc iskola a jövendőbeli páncélos csapatok fészke lett. A Honvédelmi Minisztérium VI. csoportfőnöksége pedig a vezérkar munkáját végezte, rejtve. Ezek voltak azok az esztendők, amelyekről Kéri Kálmán vezérezredes olyan sokat mesélt a rendszerváltozás után. Ekkor történt meg az, hogy a honvédség szétszerelte a nehézfegyvereit, és gazdák pajtáiban dugta el őket a győztesek ellenőrző bizottsága elől. Mire is emlékeztet mindez?

Igazából csak az 1920-as évek végén és az 1930-as évek elején kezdődhetett meg a magyar honvédség óvatos fejlesztése. 1935-ben néhány korszerűbb fegyver is megjelent a magyar hadseregben, úgy mint az Ansaldo olasz könnyűharckocsi, a szintén olasz CR- 32-es vadászgép vagy a német Ju 86-os bombázó, a honvédség létszáma pedig elérte a 68 ezer főt. Az igazi ugrást azonban Darányi Kálmán 1938. március 5-i, Győrben meghirdetett programja jelentette. Ez nemcsak a haderő létszámának bővítését irányozta elő, de korszerű fegyverekkel való ellátását is.

A program valóságos felszólítás volt a magyar ipar számára. Weiss Manfréd például 16,1 millió pengőt fektetett csepeli üzemébe 1939-ben, hogy teljesíteni tudja a katonai megrendeléseket. Hasonlóan járt el több nagyvállalat is, a közepes vagy ennél kisebb üzemek egy része pedig kölcsönöket vett fel, hogy növelni tudja termelési kapacitását.

Téved, aki azt hiszi, hogy a magyar honvédség a világ legnagyobb csatatereire készült. Szó sincs róla. Ezt a haderőt egy gyors támadó háborúra tervezték – a szomszédos államok ellen. Támadó, de a kor felfogása szerint nem agresszív, tehát nem hódító háborúra. A magyar haderőnek ugyanis a trianoni diktátumban elcsatolt területeket kellett visszaszerez-nie. Vagy nyomásgyakorlással, vagy harccal.

Darányi Győrben meghirdetett programja felpörgette a gazdaságot. 1939-ben például 22 százalékos gazdasági növekedést regisztráltak a szakemberek, s ez nemcsak a gépiparra, de például az élelmiszeriparra, sőt a mezőgazdaságra is kiterjedt. A tervek szerint 1942-re kellett volna befejeződnie a hadsereg-fejlesztési programnak. Ekkor 118 ezer főt számlált volna a magyar haderő, s a korszerű fegyvernemek közül 2 páncéloshadosztállyal és repülődandárral is rendelkeznie kellett volna. Ennek jegyében megindult egyébként Magyarországon a harckocsi- és a katonairepülőgép-gyártás is. Zömében külföldről vásárolt licencek alapján, de sok-sok hazai ötlettel kibővítve.

Ennél is fontosabb volt talán, hogy Károlyi forradalma és a kommün ellenére sikerült a magyar társadalomban megtartani, illetve feléleszteni a régről örökölt katonai erényeket és a hadsereg tekintélyét. Ez mindenekelőtt olyan mentális állapotot jelentett, amelyben a magyar lakosság még véletlenül sem kérdőjelezte meg a haderő szükségességét. Trianon – még – fájt. És ez a fájdalom összetartotta a magyarságot, a sebre mindenki gyógyírt követelt…

Ezeréves határon

Ahogy az Uzsoki-hágóról, az ezeréves magyar-lengyel határról küldött kép mutatja, 1939 márciusa jelentette az új magyar katonai erő egyik vizsgáját. Pontosan olyan vizsgát, mint amilyenre eredetileg is szánták és felkészítették.

Csehszlovákia szétesése, vagy ha jobban tetszik, feldarabolása után 1939. március 15-én hajnalban magyar gyorscsapatok Kárpátalja területére léptek. A csehszlovák alakulatok visszahúzódtak, az önálló Kárpát-Ukrajnáért küzdő ukrán nacionalista Szics-gárda azonban szembeszállt a magyar egységekkel. Ez a harc azonban nem hátráltatta jelentősen a magyar honvédség előnyomulását, amely március 17-én elérte az ország ezeréves határán lévő Uzsoki-hágót. Ezzel persze nem szállt el még a magyar katonai vezetés harci kedve. Támadást indított a már független szlovák állam ellen is, hogy a visszafoglalt Kárpátalját nyugat felől is biztosítani tudja.

A honvédség behatolt az Ung-völgybe, a szlovákok azonban felvették a kesztyűt. Légierejük bombatámadást intézett Ungvár és Nagyberezna ellen, Szobránc fölött szabályos légicsata bontakozott ki. A rákövetkező napon azonban a magyar repülők meglepték a szlovák légierő iglói repterét, és több gépüket is elpusztították. A németek vetettek véget a harcnak, s az ezt követő tárgyalások során Magyarországnak sikerült megtartania a harccal visszafoglalt Ung-völgyet is.

Mindez azt a ma nagyon elfelejteni akart gondolatot igazolta, amely szerint ha nem lehet a diplomácia eszközeivel visszaszerezni a trianoni diktátum által elcsatolt területeket, akkor a fegyverekhez kell nyúlni. Az szóba sem jött, hogy Magyarország eltűri a diktátumot, az pedig pláne nem, hogy örüljön is neki és mondjuk vidoran pezsgőzzön saját megaláztatása évfordulóján. Az ilyet alávaló hazaárulásnak tartották volna…

A lengyel-magyar kézfogás az Uzsoki-hágón több jelentéssel is bírt. Méghozzá súlyos jelentéssel. Az egyik: felelevenítette a hagyományos lengyel-magyar barátság eszméjét. Ennek jegyében a magyar honvédség a lengyelekkel szemben semmiféle katonai cselekményre sem volt hajlandó a II. világháború során. Sőt a lengyel összeomlás után befogadott 50-55 ezer Lengyelföldről érkező menekültet, köztük 4 ezer lengyelországi zsidót is. A menekültek közül körülbelül 20 ezren mentek tovább Sikorski hadseregébe Nyugatra, a többiek pedig a magyar állam segélyén éltek nálunk egészen hazánk német megszállásáig.

A lengyel ellenállásnak, azaz a Armija Krajowának, vagyis a Honi Hadseregnek titkos magyarországi parancsnoksága is volt. Magyar csapatok egyébként 1943 októberétől megszálló feladatokat láttak el Lengyelországban. Jellemző erre a megszállásra, hogy a soproni honvéd hagyományőrzők kis egységét, itthon néha orosznak, néha pedig német egységnek tartja a közönség. Lengyelországban viszont örömmel mutatnak rájuk: wengri! Vagyis: magyarok. A Varsó közelében levő honvéd egységek jó kapcsolatot tartottak a lakossággal, s ahogy csak lehetett, támogatták a Honi Hadsereg tagjait. Az I. magyar lovas hadosztály például nem is volt hajlandó részt venni a varsói felkelés leverésében, a németek legnagyobb felháborodására. A szovjetek ellen azonban harcolt, Karlowka közelében került velük összetűzésbe utoljára lengyel földön.

Nagyon fontos volt az is, hogy a közös határ és a fizikai kapcsolat kialakulásával még jobban felsejlettek egy Varsó-Budapest- Belgrád- Róma-tengely körvonalai. Ez a politikai alakulat lett volna hivatott arra, hogy tompítsa és amennyire lehet, ellensúlyozza a német dominanciát a térségben. A folytatást azonban ismerjük…

A hősiesség vége

Érdekes ez a kézfogós fénykép, a kicsit tompa fény, a lengyel síszázad fehér álcaruhája, a tisztek jellegzetes, négyszögletes sapkája. Mi örültünk a lengyeleknek, s a lengyelek örültek nekünk. Ha igaz, 1956-ban is egyedül Lengyelországban szervezkedett és készülődött több ember is arra, hogy Magyarországra jön, és fegyverrel segíti a forradalmat.

Ehhez képest megdöbbentő, hogy Medgyessy Péter és kormánya egész egyszerűen nemet mondott arra a javaslatra, hogy fogjon össze és lépjen fel egységesen az EU-tárgyalásokon Csehország, Magyarország és Lengyelország. Akárcsak Károlyi, Medgyessy is inkább a külföld, pontosabban a Nyugat lábához akart dörgölőzni, a hagyományok, a régi szövetség mit sem számított. Sőt, még az sem, hogy a jelenleg hivatalban levő lengyel kormány elvileg ugyanazon a politikai platformon áll mint az MSZP.

Fájdalmasak az egybeesések, már ami Károlyi forradalmát és a jelenlegi magyar kormány tevékenységét illeti. Mintha Medgyessyék nem is utódok, hanem reinkarnációk lennének. Emlékezetes például Károlyi nyugatimádata, s a szomszédokkal szemben tanúsított felfoghatatlan engedékenysége. Az öröm, ahogy üdvözölte a magyarságra törő szerbeket, románokat. Nyilván ő is ott lett volna Medgyessy Péter és Kovács László mellett Adrian Nastase fogadásán, amelyet december 1-jén tartott a Hotel Kempinskiben…

Félelmetesek a párhuzamok. Annak idején 35 ezer főben limitálta a trianoni diktátum a magyar hadsereg létszámát. Medgyessy Péterék 37 ezer fős sereget akarnak. A trianoni győzők célja az volt, hogy a magyar honvédség semmilyen összecsapásra ne legyen alkalmas, csak karhatalmi feladatokra legyen ereje. Lehet, hogy ez jellemzi majd Juhász Ferenc seregét is? Külső támadás esetén Brüsszelhez fordulunk, ahogy Károlyi akart a franciákhoz fordulni, de a nyugdíjas-tüntetést bátran szétverjük?

Technikailag sem állunk jobban. Trianon tiltotta a nehézfegyvereket, a páncélosokat, a repülőgépeket… Most ilyen tiltás nincs ugyan, de a 39 éves teherautók, a T-72-es harckocsik és a mégiscsak felújítandó, harcképtelen MiG-29-esek olyanok a modern technikai követelmények fényében, mintha nem is lennének.

És a tartalékok? Azok sincsenek, nem véletlen, hogy a baloldali koalíció olyan vehemensen utasítja el a Fidesz javaslatát a nemzetőrség megteremtésére, mely a magyar tartalékosok kiképzésére lenne hivatott.

És még egy félelmetes párhuzam. Teljes erővel folyik a magyar lakosság pszichológiai lefegyverzése is. Először is mindenáron ki akarják iktatni Trianon problémáját. A liberális program szerint a magyar társadalomnak örömöt kell éreznie Trianon miatt. Ilyesmit írt annak idején Az Est is… Aki ma Trianonról beszél, az bélyeget kap. A műveletlenség, a barbarizmus, a nácizmus bélyegét. Ez talán nem ismerős? Károlyi idejében a sajtó az emberi szabadság és demokrácia kiteljesedését ünnepelte, miközben átlépték a határt a szomszéd államok hódító csapatai. Ma valóságshow-kon vihognak és fogdossák egymást az egyéni felszabadulás nyomorult kreatúrái.

Kell az erő

Egy erős nemzeti hadsereg, amelyik valódi biztonságot nyújt egy országnak, s kellő nyomatékot ad a külső konfliktusok tárgyalásos kezeléséhez is – sorsdöntő kérdés. Károlyi, Kun Béla, Szamuely Tibor és a többiek mai örökösei számára azonban ugyanúgy, ahogy elődeiknek sem kellett, szükségtelen. Nekik az sem számít, hogy a román és a szlovák vezérkar időről időre titkos egyeztetéseket tart, noha rég kimúlt már a Varsói szereződés.

Úgy tűnik, mintha a baloldal elébe akarna menni valaminek, mintha a Medgyessy- és Kovács-féle hízelgéseknek stratégiai céljuk volna. Ismerve hosszú pályafutásukat, okkal gondolhatunk arra, hogy szövetségeseket keresnek, akik egy belső konfliktus esetén bármi áron, akár külső katonai erővel is a helyükön tartják őket.

Észre kell venni, hogy az Egyesült Államok mindenáron gyengíteni szeretné az európai nemzeti hadseregek és a NATO európai erejét. A magyarokat piszkálni sem kell, önként gyengítenek. Az USA csak segédfeladatokat szán a NATO európai erejének, egyébként pedig teljesen kiszorítja a nemzetközi konfliktuskezelés területéről. Az USA mindeközben változatlan lendülettel fejleszti a haderejét, a világ csendőre akar lenni. Egyedüli csendőre. Ennek minden politikai, és ami a fő: gazdasági előnyével együtt.

Lélektani vonulata is van mindennek. Az Egyesült Államokban szeptember 11-ét követően soha nem látott mértékben erősödött fel a nacionalizmus. Óriási kultusza van a hadseregnek, a nemzeti zászlónak, divatba jött az összefogás, az önfeláldozás. Az elnök a nemzet hőse lett, Szaddám pedig az egyetemes Gonosz, akit bármi áron el kell pusztítani: hajrá, Amerika, hajrá, amerikaiak! Ezzel szemben például Hollandiában olyannyira nem jelentkezik már senki sem katonai pályára, hogy Amszterdam fejlődő országokból – a harmadik világból – akar katonákat importálni.

Linder Béla is visszajött. Nemrég olyan hirdetést olvashattunk több magyarországi lapban, amelyben az SZDSZ a sorkötelesség megszüntetését követelte, már 2004-re. Az őszirózsa halálos illata lengi be a hirdetést. Az SZDSZ azt kérdezi többek között az olvasóktól: "miért vállalnád a XIX. század régen elavult életeszményét?" Itt nyilván a nemzettudatra, a hazafiasságra, a hősiességre, a helytállásra célzott. Szégyen.

Tudják, miért nem jelenhetne meg ez a hirdetés mondjuk a tel-avivi lapban, a Ha’aretz-ben is? Mert agyonlőnék a hirdetés feladóját. Pedig ott állítólag nincs is fasizmus.