Fotó: Metropol
Hirdetés

A lap azt írta, Tordai Bence 2016-ban vásárolt telket magának Budapest egyik legdrágább részén, a II. kerület kertvárosában, Pesthidegkúton, a telken egy régi parasztház állt. Mivel a kérdéses ingatlanra rendkívül szigorú előírások vonatkoznak, így nem kaphatott volna építési engedélyt, ezért a Metropol szerint felújításnak álcázva épült fel a régi ház helyére egy új, modern, emeletes épület.

A Metropol megszerezte az építkezéseken kötelező e-naplót. A napilap információi szerint a szakértői vizsgálat megállapította, hogy „a terveken szereplő meglévő, megmaradó falak nem találhatók meg, helyette teljesen új vázkerámia lett kivitelezve”. Az építés fázisait nyomon követő, úgynevezett e-napló azt is tartalmazza, hogy „teljes bontás és gépi alapásás” történt. Vagyis a ház engedély nélküli, illegális építkezésnek minősül, s mint ilyet, egyértelműen le kell bontani.

A hirado.hu csütörtökön arról írt: a politikus cáfolta, hogy ne lett volna engedélye. A képviselő kiemelte, hogy az épületre nem vettek fel sem csokot, sem hitelt, újlipótvárosi lakásuk eladásának árából tudták azt megvásárolni és „felújítani”. Ugyanakkor arról Tordai nem beszélt, hogy mennyiért adták el a szóban forgó újlipótvárosi ingatlant, és az új ház pontosan mennyibe került.

Tordai állítása szerint a sajtóban megjelent 150 milliós ár túlzó, körülbelül ennek a feléből jött ki az építkezés a főváros egyik legdrágább kerületében.

A baloldali politikus 2018 óta országgyűlési képviselő, így azóta minden évben vagyonnyilatkozatot kell tennie, amelyekben már szerepel a II. kerületi ingatlan, de a pénzmozgásokat és a megtakarításokat nézve korántsem látunk ilyen mértékű összegeket – írja a hirado.hu. Vagyonnyilatkozatából mindössze annyi látható, hogy a képviselő megtakarításai eltűntek, és egy körülbelül 20 millió forintos lakáshitelnél adóstársként van feltüntetve.

A hirado.hu több kérdéssel fordult Tordai Bencéhez. Szeretnék megtudni:

  • az ingatlan építését pontosan milyen fedezetből oldotta meg a képviselő?
  • mekkora összeggel zárult a kivitelezés?
  • mikor készült el a ház, és milyen engedélyeztetési folyamaton ment át?
  • amennyiben valóban illegálisan, engedély nélkül építette a szóban forgó házat, tervezi-e lebontani az engedély nélküli épületet?
  • kapott-e valamiféle politikai támogatást szövetségesétől a II. kerületi polgármestertől?
Korábban írtuk