A rendszerváltáskor nagy reményekkel újjáalakuló szerzetesrendek örömmel fogadták az Antall-kormány egyházi kárpótlási terveit. Bár az 1990-es kormánykoalícióban nagy viták folytak, reprivatizálni kell-e, vagy piaci alapon kárpótolni az egykori tulajdonosokat, megszületett „A nemzeti megújhodás programja” címet viselő egyezség. Az egyházaknak külön kárpótlási rendszert írtak ki, amelyet „Az egyházi tulajdon rendezéséről szóló” 1991. évi XXXII. törvényben szabályoztak. Eszerint a magyarországi egyházak a piaci folyamatok figyelembevétele nélkül kaphatták vissza hitéleti és közcélú társadalmi feladataik ellátásához szükséges egykori épületeiket.

A törvényhozás körüli éles vita végül úgy-ahogy megoldódott, az újonnan megszületett törvény biztosította az egyházak számára az államosítás előtt betöltött és ismét vállalni kívánt funkcióinak, a hitéleti, diakónus- és diakonissza közösségek működésével kapcsolatos, az oktatási-nevelési, egészségügyi és szociális célokra alapított, gyermek- és ifjúságvédelmi, valamint a kulturális feladatok ellátására korábban, a kommunista rendszer súlyos jogsértései által elvont feltételeket.

Felemás kárpótlás

A törvény szerint az egyházaknak módjuk lett az ötvenes évek elejéig tartó privatizáció során elvett ingatlanok visszaigénylésére, melynek során több lépcsőben, napjainkig mintegy hat-nyolcezer épületet kaphattak vissza. A kárpótlás azonban nem vonatkozott az egykori földtulajdonokra, így ezeket a sokszor igencsak romos és lelakott állapotban lévő épületeket az egyháznak és a rendeknek a perselypénzből kellett fenntartani, egyéb bevételi források hiányában.

– A rendszerváltás után a szerzetesrendek képességeiket meghaladóan vállaltak feladatokat. Érthető módon az újrainduló rendek nagy reményeket tápláltak. Annak ellenére, hogy korábban láthatták a nyugati tendenciákat, szembesülhettek az egyház elé állított kihívásokkal, mégis túlzottan sok feladatot vállaltak, amelyekhez a visszakapott ingatlanokat nem tudták kihasználni, hasznosítani – avat be a korabeli rendszerbe Holnapy Dénes Márton, a premontrei rend zsámbéki képviselője.

Az egyházi ingatlanok reprivatizációja ugyanis nem ment könnyen. Egyrészt ezen ingatlanok a szocialista időkben sem voltak kihasználatlanok, az ott működő intézményeket kárpótolni kellett, másrészt az újjáalakuló szerzetesi közösségek korántsem akkora létszámmal települtek vissza, mint ahányan a negyvenes évek végén távozni kényszerültek.

A hazai szerzetesrendek a Horthy-korszakban élték újkori reneszánszukat. II. József rendfeloszlatási rendelete után a századfordulóra sikerült újra berendezkedniük. Ekkor a hazai, hivatást élők száma a húszezerhez közelített.

A rendszerváltozás után a több száz főt számláló egykori rendek alig pár tucat fővel alakultak újjá. Az 1935-ös birtokstatisztika szerint az egyházi tulajdonú földek több mint egymillió kataszteri holdat tettek ki, melyeken termékeny élet folyt, ezek közül azonban alig pár ezret kaphattak vissza volt tulajdonosaik. A korábban önfenntartó és önellátó közösségeknek a kilencvenes években hátország, termelő birtokok nélkül kellett ellátniuk korábbi feladataikat ahhoz, hogy ingatlanjaikat visszakaphassák.

– A mi esetünk különleges, ugyanis a keresztes nővérek amikor visszakapták a zsámbéki ingatlanjaikat, tisztában voltak vele, hogy nem tudják fenntartani, egyházi funkcióval megtölteni. Ezért már akkor, amikor az állam átadta, lemondtak arról, hogy oktatási intézményt működtessenek, s egyben felkérték a székesfehérvári püspökséget, hogy vállalja át ezt a feladatot – mesél a múltról Márton atya. – Az akkori oktatási miniszter is aláírta a lemondásukat, s engedélyezte a nővérek által felkért székesfehérvári püspökségnek a feladat átvállalását. Az itt működő katolikus főiskola ezt követően vette fel Apor Vilmos nevét, s működött gyakorlóiskolájával együtt egészen a 2003-ban bekövetkezett tűzesetig Zsámbékon, majd a váci püspökség kihasználatlan, ám jóval jobb állapotú épületeibe költözött. Igazából itt kezdődött a mi iskolánk kálváriája.

Parázsló hamvak

A tűzesetet követően a fenntartó a váci püspökség lett, aki az egykori főiskolai gyakorló általános és középiskola működtetésére felkérte a Gödöllői Premontrei Perjelséget. A premontreiek a 2006–2007-es tanévtől vették át az iskola fenntartását, s a térségben egyedülálló lehetőségeket kínáltak a diákoknak. Az állami iskolák mellett megjelent a katolikus értékrendet képviselő oktatás, s vele együtt a művészeti képzés is.

– Elég kockázatos felajánlás volt ez a premontrei rend részéről. Kaotikus gazdasági rend fogadta őket, nem volt pontos leltár, de még tételes átadás sem, mégis belevágtunk. Az első évben még az étkeztetést sem tudtuk megoldani – mesél a nehézségekről az iskola igazgatója, Kungl György. – Úgy tűnik, hogy a változások tényleg vonzóvá tették az iskolát, mert míg az átvételnél 250 fős tanulói létszámmal indultunk, mára 370-nél is több gyermek tanul itt. Egyre nagyobb az érdeklődés irántunk, idén kénytelenek voltunk két első osztályt indítani, pedig nem állt szándékunkban. Mindez azt mutatja, hogy az iskolánkra van társadalmi igény. Márpedig mindaddig, amíg van rá igény, a fenntartónak és az iskola vezetőségének is kötelessége azon dolgozni, hogy működni tudjon.

A Szent Keresztről Nevezett Irgalmas Nővérek, a zsámbéki épületegyüttes tulajdonosainak hazai rendje időközben elöregedett, a magyarországi rendtartomány 2007-ben beolvadt a linzi központú közép-európai tartományba. A rendszerváltáskor nagy reményekkel induló rend az 1905-ös birtokrendezésre hivatkozva szerezhette vissza az egykori zsámbéki vár, a majdani Zichy-kastély épületét. 1905-ben ugyanis a helyi egyházközösség adományaként kapták meg az épületet azzal a feltétellel, hogy ott csak és kizárólag egyházi oktatást folytathatnak. A rend előbb elemi iskolát alapított, majd a híressé vált tanítóképzőt működtette egészen az 1948-as államosításig. 1993-as visszatelepülésükkor ismételten megerősítették aláírásukkal az 1905-ös szerződést, azaz vállalták, hogy felekezeti oktatást folytatnak majd a falak között.

Mivel az újraalakult rend kapacitása nem tette lehetővé, hogy ők maguk hasznosítsák az épületet, az akkori oktatási miniszterrel és a székesfehérvári püspökséggel közösen, háromoldalú szerződésben adták át az épület határidő nélküli, ingyenes hasznosítási jogát előbb a fehérvári, majd a tűzeset után a jogutód váci püspökségnek. A váci egyházi hivatal ennek alapján kérte fel a premontreieket az oktatás átszervezésére és az intézmény fenntartásának átvállalására 2006-ban.

A főiskola és a váci püspökség az átadást követően a könnyebb irányítás érdekében lemondott fenntartói jogairól, hogy a keresztes nővérek szerződést köthessenek a premontrei perjelséggel, ám az aláírás folyamatosan húzódott. Immár négy éve küldözgetik oda-vissza a szerződéseket.

Az iskola képviselői szerint az apácák mindenben találnak kivetnivalót. A szerződések fordítása komoly összegeket emészt fel, ráadásul, mint az elmúlt hónapokban kiderült, nagy veszélyeket is rejt magában.

– A nővérek végül egy olyan ingatlanhasználati szerződést kívántak egy lábjegyzet hozzátoldásával ránk nézve érvényessé tenni, ami a nővérek és a főiskola között köttetett 2005-ben, és az ingatlan közös használatát szabályozta – mondta az igazgató.

– Ha utólag visszatekintek, látom, hogy mindig hagytak egy kiskaput, hátha volna valamilyen nagyobb befektető. Velünk hosszasan húzták a szerződéskötést, fontosnak tartották, hogy a főiskolát lemondassák minden jogáról, és a végén, mikor már több éve ebben a formában működött az iskola, előálltak azzal, hogy tulajdonképpen ők ezt az egész épületet eladták. Határidőt szabtak, mely szerint 2010 augusztusában el kell mennünk – veszi át a szót Márton atya, az igazgatóhelyettes.

– De hol volt eddig ez a papír? Hát az ügyvéd autójával együtt ellopták, mondta a Keresztesnővérek Kft. gazdasági ügyekért felelős igazgatója, Posch úr. Nem is gondoltuk, hogy az a hölgy, aki a szegedi egyetem budapesti médiaintézetének tulajdonosa, s aki rendszeresen megjelent itt, komolyan mondja, hogy az épület az övé.

Precedenst teremthetnek

Az elmúlt években ugyanis az állítólagos vevő vagy bérlő több alkalommal megjelent az iskolában és a település önkormányzatánál, hogy benyújtsa igényét az épületegyüttesre. Az, hogy Nagy Györgyi, a Dominium Consulting Tanácsadó és Szolgáltató Zrt. képviselője bérlői vagy vevői minőségben kereste fel az önkormányzatot és a Keresztelő Szent Jánosról elnevezett iskolát, még nem derült ki, ugyanis az iskola vezetőségét hivatalos úton a mai napig nem tájékoztatták semmiről.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia értesülései szerint az apácák lízingszerződést kötöttek azzal a Dominium Zrt.-vel, amely a Havas Henrik nevéhez kapcsolható, kétes ügyeiről hírhedt Szegedi Tudományegyetem Kommunikációs és Médiatudományi Tanszékét költöztetné a kastélyépületbe, ám a keresztes nővérek ezt nem ismerik el, legutóbbi nyilatkozatuk szerint csak bérbe adták az épület jelenleg kihasználatlan részét, az egykori főiskola épületét.

Jelenleg több ügyben folyik a pereskedés a két rend között, birtokháborítástól szerződésszegésen át egészen a jogos épülethasználatig. A premontreiek csak az állítólagos tulajdonos megjelenése után fogadtak ügyvédet, addig reménykedtek benne, hogy az egyház keretein belül végbemehet a szerződés megkötése.

– Mi nem kívántuk ezt a nagy sajtónyilvánosságot, azért nem is fordultunk korábban ügyvédhez, mert azt gondoltuk, hogy egy egyházon belüli vitát a kánonjog szerint kell megoldani, de végül kénytelenek voltunk ügyvédhez fordulni – avat be a részletekbe az iskola igazgatója.

Védőjük, dr. Dornbach Alajos, aki az első szabadon választott parlament SZDSZ-es képviselőjeként vált ismertté, a hatvanas évek óta látja el a rend képviseletét. Az SZDSZ durva egyházellenességéről ismert, kivéve, ha a Hit Gyülekezetéről van szó, ezért meglepő Dornbach alkalmazása.

– Jól tettük, hogy hozzá fordultunk. Ez egy precedensértékű per, amire pedig sztárügyvédet kell alkalmazni. Egymás után fognak ilyen helyzetbe kerülni egyházi ingatlanok. Ha ezt most mi nemcsak a saját iskolánkért küzdve, hanem az egyházi iskolákért, a magyar vagyonért küzdve visszük véghez, akkor sokaknak segítségére lehet. Más rend is van ilyen helyzetben az én tudomásom szerint. Mindenképpen össze kell fognunk – tárja fel az összefüggéseket Márton atya.

Az újabb felsőoktatási intézmény ötletét az iskola vezetői nem tartják rossznak, ők is évek óta próbálkoznak művészeti képzésük felsőbb szintű kibővítésében. Jogosan merül fel a kérdés, miért is ne férhetne meg egymás mellett egy idegen nyelven oktató felsőoktatási intézmény és az eddig is kiválóan működő katolikus iskola.

A keresztes nővérek közleménye szerint a premontreiek nem megfelelően használják az épületet, ám hogy mire is alapozzák állításaikat, arra lapzártánkig nem érkezett válasz, ahogy egyéb kérdéseinkre sem. Bár visszahívást ígértek, többszöri próbálkozásunkra sem sikerült kérdéseinket feltenni a rend képviselőjének, Hübler Katalinnak.

– Véleményünk szerint, amit mértékadó szakvéleményekre alapozunk, az 1993-as szerződés érvényes, az pedig határidő nélküli, ingyenes ingatlanhasználati jogot biztosít annak a fenntartónak, aki itt felekezeti oktatást működtet – mondja Kungl György. – De nem csak erre alapozhatjuk jogos épülethasználatunkat. A keresztesnővérek kinyilvánították akaratukat arra, hogy velünk szerződést kössenek. A váci püspökség is azért bontotta fel velük a szerződést, hogy utána velünk köthessék meg. Ezt nevezik ráutaló magatartásnak.

A hírek szerint Maria Bosco Zechner közép-európai tartományfőnök két évvel ezelőtt levelet írt az iskolát működtető premontrei rendnek, melyben közölte velük, Ausztriában 791 idős nővérről kell gondoskodnia, ezért fogadják megértéssel a Zsámbékkal kapcsolatos döntésüket. Nyilván ezzel magyaráznák az épület lízingeltetését. A következő kérdés a történetben erre alapozva viszont az, hogy miképp adhatják el világi használatra azt az épületet, amit már 1905-ben, de 1993-ban is úgy kaptak meg a magyar államtól, hogy ott kizárólag felekezeti oktatást kell végezniük, olyan oktatást, mely kielégíti a helyi szükségleteket. Egy nemzetközi, idegen tannyelvű költségtérítéses iskola nyilvánvalóan nem elégíti ki a fenti feltételeket.

Az épület kigyulladását követő felújításokkal kapcsolatban is merülhetnek fel kérdések. A leégést követően ugyanis nem a biztosítási pénzből, hanem a magyar adófizetők súlyos százmillióiból épült fel alig két esztendeje az az épület, amit most eladnának. Csenger-Zalán Zsolt, a Fidesz helyi országgyűlési képviselője elmondása szerint a kormány hétszázmillió forint elkülönített költségvetési támogatást adott akkor az épület felújítására. Az egyház is igyekezett hozzájárulni a restaurációhoz, százmillió forintnál is többet áldozott az építkezésekre. A helyi plébánia és a Demokrata által szervezett Történelem Fő utcája rendezvény gyűjtése egészítette ki a fent említett összegeket, s végül 2005-ben megkezdődhetett az alig két éve befejezett építkezés. A felújított és rendbe hozott épületrész azóta is üresen áll.

A zsámbéki Zichy-kastély tulajdonlása körüli viták a Vatikánig is eljutottak. A pápai állam közleményben szólította fel a keresztes apácákat arra, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciával közös megállapodásra jutva vessenek véget az ingatlan körüli vitának, s rendezzék a helyzetet úgy, hogy a helyi egyházi érdek ne sérüljön. A nővérek azonban figyelmen kívül hagyták a pápai felszólítást, és nem keresték fel a magyar püspöki konferenciát. Az MKPK ezért a pápa államtitkárához, Tarcisio Bertone bíboroshoz fordult segítségért, hiszen az ingatlan eladása több ponton jogsértő.

A városban hallható kétkedő hangok szerint nem lehet véletlen, hogy a nővérek az épület felújításáig vártak az eladással. Az adófizetők pénzéből helyreállított nyolcezer négyzetméteres épület nyilván többet ér, mint egy rom. Sajtóértesülések szerint az értéke ötmillió euró, ami közel másfél milliárd forintra rúg.

– Gyakorlatilag egy év sem telt el a felújítástól az eladásig – mondja Csenger-Zalán Zsolt. – A keresztesnővérek kapva kaptak az alkalmon, hiszen ma már nem kötődnek Magyarországhoz. Azonban 1905-ben ki lett kötve, hogy itt oktatásnak kell folynia. És ha az eredeti szándékokat nézzük, akkor a zsámbéki oktatásról volt szó, az itt élők gyermekeinek oktatásáról. Amennyit én látok a vevők elképzeléseiből, hogy a zsámbéki oktatás helyett egy menedzserképzős, kicsit welness-szolgáltatásos, konferenciás szolgáltatást hoznának létre. Csak az érthetetlen, hogy miért ne férne meg egymás mellett a két intézmény? Ahogy a főiskolát nem zavarták az itt tanuló gyermekek, úgy a menedzserképzést sem zavarná az általános- és középiskolai oktatás. – Egy szerzetesrendnek azon is el kellene gondolkodnia, ha értékesíteni akarja egy ingatlanját, amiben működik egy katolikus iskola, ahol több száz gyermek tanul, hogy mi lesz velük? – fűzi tovább a szót az igazgató. – A televíziókat és rádiókat nem érdekli a kérdés lényege, a céljuk az, hogy kidomborítsák, két szerzetesrend civakodik egymással – állapítja meg keserűen.

A két szerzetesrend közötti évek óta tartó vita legújabb állomása az épület önkényes lezárása volt, múlt hét hétfőre virradóra. Az üzemeltető premontrei rend szerint azonban nem ez volt az első eset, hogy hátráltatták őket hivatásuk gyakorlásában, vagy éppen igyekeztek eltántorítani az itt tanuló gyermekek szüleit.

Gázszámláikat telente több esetben nem kapták meg, hiszen a szerződés hiányában azokat az apácáknak címezi a szolgáltató, s emiatt több esetben a fűtés kikapcsolása fenyegette az iskolát. Korábban az úgynevezett kollégiumi épületet is hasonlóképpen, omlásveszélyre hivatkozva záratták le, a beiratkozások alkalmával pedig kétes eredetű, a Keresztelő Szent János iskola bezárására figyelmeztető üzenetek jelentek meg az interneten.

A múlt heti lelakatolást is szándékos időzítésnek tartják az iskola vezetői, hiszen éppen pótfelvételi vizsgák zajlottak aznap. A diákok és oktatóik múlt hétfőn lelakatolt, biztonsági őrökkel körülvett épületet találtak, ahová lehetetlenség volt bejutni, s egy omlás- és életveszélyre felhívó táblát, melynek az igazgató szerint semmiféle alapja nem volt.

A korábbi szakhatósági vizsgálatok szerint az épület állapota kielégítő. A keresztes nővérek egy, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által a napokban kiadott határozat alapján zárták le előzetes értesítés nélkül az épületet múlt hétfőn. Kungl György lapzártánkig nem kapta készhez az állítólagos omlásveszélyt megállapító határozatot, azt azonban közölték vele, hogy mit tartalmaz. Az örökségvédelmi hivatalt többszöri próbálkozásunk ellenére sem sikerült elérnünk, így csak az igazgató által elmondottakra hagyatkozhatunk.

– A biztonsági embereknél annyit sikerült elérnem, hogy megmutatták a nővérek megbízólevelét, amin a Kulturális Örökségvédelmi Határozatot is említették. A KÖH eszerint nem tudta, hogy ebben az épületrészben iskola működik. Ha itt végeztek volna vizsgálatokat, akkor ezt nyilván észreveszik. Posch úr egyébként azt nyilatkozta, a használatlan részben szeretnék elhárítani az omlásveszélyt, de ez is ellentmond az egész épület lezárásának. Konzultáltunk az ügyvédünkkel és Márton atyával, majd úgy döntöttünk, hogy meg kell kezdenünk a tanítást, ezért eltávolítottuk a lakatokat az épületről. Le kell szögeznem, hogy a hírekkel ellentétben mi nem betörtünk az iskolába, hanem használatba vettük a saját iskolánkat, amit mi működtetünk és tartunk fenn. – Életveszélyt legfeljebb a folyamatosan nyomuló pénzoligarcha jelenthet számunkra, nem az épület – nyugtat meg Márton atya. – Ez az egész egy ingatlanhasznosítási ügy ugyanolyan, mint a magyar termőföldek eladása. A magyar egyházi ingatlanok veszélyben vannak! A probléma igazából most kezdődik, kihalnak a testvérek, a nővérek, nincsen utánpótlás, így feladat sincs. Már tűkön ülve várnak azok, akik ezeket az ingatlanokat úgymond jótékonyan, persze könnyű pénzért átvennék tulajdonba, hasznosításra, s a magyar műemlékek, épületek egy része szép csendben külföldi kézre kerülhetnek.

A zsámbéki Premontrei Keresztelő Szent János iskola épületet éjjel-nappal őrzik tanárok és szülők segítségével, nehogy megismétlődhessen az illetéktelen lezárás. A sosem volt omlásveszélyt sikerült elhárítaniuk. Az önkormányzat is teljes mellszélességgel áll ki mellettük.

– Az iskola az önkormányzat által, polgármesteri keretből kapott félmillió forintot, hogy a dúcolást elvégezhesse. A lakatlevágáskor a testület fele jelen volt, erkölcsi támogatást nyújtva. Bár ez az ügy jogilag eléggé távolt áll az önkormányzattól, vasárnap este rendkívüli ülést hívtunk össze, s egyetértettünk abban, hogy minden segítséget meg fogunk adni ahhoz, hogy az iskola működőképes maradhasson – meséli Horváth László alpolgármester. – Amikor megjelent az új befektető, s elmondta, iskolát hozna a településre, nagyon örültünk neki. Ekkor még nem tudtuk, hogy ennek az lenne az ára, hogy a katolikus iskola megszűnjön. Ha csak a premontrei rend több száz évre visszanyúló zsámbéki történetére gondolunk szemben néhány szóbeli ígérettel, egyértelművé válik, ebben a helyzetben ki mellé kell állnunk.

Gerhát Petra