Fotó: MTI/Soós Lajos (szerk.)
Hirdetés

A kormány folytatja a jövő felélését, hiszen a jövő évi költségvetési javaslatból sem olvasható ki a szükséges gazdaságpolitikai fordulat elindítása, amely önállóvá tenné az országot – fogalmazta meg kritikáját a politikus. Szerinte a legfontosabb szükségleti termékeket helyben vagy regionálisan kellene megtermelni, és nem egy másik kontinensről ide szállítani.

Azt mondta: a kabinet továbbra is a „profitéhséget” igyekszik kiszolgálni, míg a munkavállalókat egyre kiszolgáltatottabbá teszi. De a kormány az éghajlatváltozás ellen sem lép, klímastratégiája csupán a paksi bővítést akarja legitimálni – jelentette ki Keresztes László Lóránt.

Közölte azt is: a kormány bármikor kész a nemzeti érdekek ellen cselekedni, ezt tette a Budapest-Belgrád vasútfejlesztési projekt titkosításával vagy a paksi bővítés törvényének módosításával. A pártpolitikai csatákat pedig a járványhelyzetben sem tolta félre, holott az ellenzék együttműködést ajánlott – sorolta a bírálatokat.

Korábban írtuk

Keresztes László Lóránt szerint ugyanakkor az ellenzéknek is önkritikát kell gyakorolnia, mert tett például megalapozatlan és durva kijelentéseket a kabinetről, amelyek nem javították a közbeszédet.

Az ellenzéki oldal ráadásul mindeddig elmaradt egy világos vízió felmutatásával és az arról folytatott vitával – sorolta. Nem hatalmi osztozkodásról kell szerinte beszélni, hanem az ország előtt álló feladatokról, érthető és megvalósítható kormányprogramot kell alkotni – szögezte le.

A politikus pozitívan értékelte, hogy a nemzeti régiókat védő uniós polgári kezdeményezésről sikerült konszenzust kialakítani. Ígéretet tett arra, hogy ha folytatódhat az azzal kapcsolatos munka, akkor az LMP, mint nemzeti elkötelezettségű párt, mindent megtesz a kezdeményezés sikeréért.