Fotó: MTI/Balogh Zoltán (szerk.)
Hirdetés

Keresztes László Lóránt (LMP) közölte: az idei gazdasági intézkedéseknek is az az alapeleme, hogy egy nagytőkés osztályt hozzanak létre, azt „felpumpálják” forrásokkal, amely osztályra majd a válság idején számítani lehet.

Most eljött a baj, és kiderült, hogy semmilyen szinten nem lehet számítani a nemzeti oligarchákra – jelentette ki. Azt javasolta, hogy ezeket a hatalmas vagyonokat adóztassák meg.

Sérelmezte, hogy még a válság alatt is ezen réteg feltőkésítését végzi a kormányoldal.

Bírálta az önkormányzatokat érő elvonásokat, a víziközműszektort ért intézkedéseket. Szerinte lehetetlenné teszik a közösségi közlekedés működését is. Úgy fogalmazott: a Budapest-Belgrád vasúti projekttel annyi pénzt „égetnek el”, amiből 175 ezer munkahelyet lehetne megvédeni.

Korábban írtuk

„Amit önök ebben az évben tesznek, az nem kormányzati hiba, hanem súlyos bűn” – jelentette ki.

Schanda Tamás: ha önön múlna, ma nem lenne hiteltörlesztési moratórium

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy folyamatosan egyeztetnek a szakmai szervezetek vezetőivel, és számtalan olyan elemzést tekint át a kormányzat, ami a tudományos élet hozzájárulása a védekezéshez. Különösen nehéz, amikor a baloldali politikusok „kipécéznek” egy-egy szakembert és elkezdik támadni – fogalmazott.

Minden ország küzd a járvánnyal Európában és folyamatos intézkedésekre van szükség. Visszautasította, hogy a politikus azért támadja a kormányt, mert folyamatosan döntéseket hoz szakembereket bevonva.

Bár az ellenzék azt állítja, hogy javaslatokat tesznek és érdemi módon állnak hozzá a védekezéshez, a valóság nem ez – jelentette ki. A baloldal kamuvideóval, álhírgyártással jelenik meg, méltatlan és szégyenteljes megnyilvánulásokkal – fogalmazott.

„Ha önön múlna, ma nem lenne hiteltörlesztési moratórium, bértámogatás, a családok és vállalkozások segítése”, mert nem szavazták meg ezeket – közölte Schanda Tamás, és hiteltelennek nevezte az elmondottakat. „Önök sosem támogatták a védekezéshez szükséges intézkedéseket” – szögezte le.