Kertész Imre a balkanizálódásról
A magát nagyvárosi embernek valló Kertész szerint Budapest teljes mértékben balkanizálódott, az elmúlt tíz évben egyre inkább a szélsőjobboldal és az antiszemiták váltak hangadóvá.
Kertész Imre hazája Magyarország
„A kritikáimat mindig nemzetellenes megnyilatkozásnak veszik” – mondta Kertész Imre a Duna Tv Híradójának. Nagyon örülnék, ha valóban a javára lehetnék Magyarországnak, a hazámnak, tette hozzá.
Kertész Imre Nobel-díjas író szerint meghamisították, amit Magyarországhoz fűződő viszonyáról mondott a Die Welt című lapnak – jelentette ki az író a Duna Televízió Híradójának adott interjújában. A 80. születésnapját ma ünneplő Kertész interjút adott az őt így köszöntő Die Welt napilapnak, amit szerinte sokan félremagyaráztak. Az írás szerint Kertész Imre megtagadta Magyarországot és gyökértelennek nevezte magát. Az író a Híradónak határozottan cáfolta ezt, ő csak építő kritikát fogalmazott meg, mondta.
„Az egyik internetes portálon teljesen meghamisították a Die Welt című lapnak adott interjúm szövegét – jelentette ki az író a Duna Televízió Híradójának. – Természetesen voltak kritikus mondataim, de azok általában nem sértik sem a nemzetet, sem a népet, sem az embereket. Ezeket építő szándékkal mondtam, akármennyire is haragszanak rám egyesek. De az, hogy egy cikket meghamisítanak és az ellenkezőjére fordítják, az felháborító. Ma reggel a Die Welttől fel is hívott a cikk szerzője, és tudatta, mélységesen felháborítja a dolog. Ennek az interneten is hangot adott” – mondta Kertész Imre.
A Nobel-díjas író a „rágalomhadjárat” miatt további lépéseket is tervez. „Szeretném, ha a közönség, a magyarok, akik olvasnak engem, megtudnák az igazságot. Voltak már ilyen rágalomhadjáratok ellenem. Évekig tartott egy bizonyos koffe-ügy, amiről kiderült, hogy agyrém. Kitalálta valaki és rám húzták azért, hogy rossz színben tüntessenek fel.
A kritikáimat mindig nemzetellenes megnyilatkozásoknak veszik, ami nem igaz. Nagyon örülnék, ha valóban a javára lehetnék Magyarországnak, a hazámnak, mégpedig olyan módon, hogy az igazságot közlik és nem hazudoznak rólam” – fogalmazott.
Kiemelte: nem is kérdés, hogy a hazájának tekinti-e Magyarországot, hiszen ott született, magyar állampolgár és magyarul ír.
(MD, Index)