A Hot Jazz Band által felidézett korabeli slágerek után a másfél százezer ember megállította az időt: egypercnyi néma főhajtással emlékeztek a nemrégiben elhunyt Pongrátz Gergelyre és az 1956-os forradalom többi hősére, akik már nem lehettek jelen. Erre az egy percre mintha valóban megállt volna az élet; csak néhány távoli dudaszó emlékeztetett arra, hogy a Demszky Gábor által élhetetlenné tett fővárosban vagyunk. A csendnek ekkor és itt döbbenetes ereje volt: egyszerre volt szívhasogató és szívmelengető, szomorú és bizakodó, sírásra és mosolyra okot adó.

„Csak ketten legyünk együtt, ketten-hárman / Már kivirul a lelkek tavasza / Csak néhányan, egy kicsike kis zugban / És az a kis zug – az lesz a Haza” – idézett Rákay Philip az Új szövetség című, 1920-ban íródott Reményik Sándor-versből, majd Bibó István egykori államminiszter 1956. november 4-én papírra vetett sorai következtek. Mindezek után a Fidesz európai parlamenti képviselője, Járóka Lívia lépett a színpadra. Elmondta, a fiatalokat két nagyon fontos kérdésre adandó válasz keresése foglalkoztatja: kik vagyunk és hová tartunk? A válaszok megtalálásához vezető labirintusban pedig „mankó az 1956-os forradalom”, hiszen mindig fontosabb, hogy „a tetteink alapján kik vagyunk”, mint az, amiről beszélünk. Az 1956. október 22-én történteket felidézve az Európai Parlament egyetlen roma származású képviselője emlékeztetett: azon a napon a Corvin közben fiatal cigánylányok is szembeszálltak „a világ legnagyobb hatalmával” és ez csak úgy történhetett meg, hogy az említett két kérdés őket sem hagyta közömbösnek maradni. Szerinte 1989-ben az akkori fiatalok ugyanezen okból álltak ki a megújulás mellett. Kiemelte, hogy nemzeti ünnepeinken mindig a forradalmak és szabadságharcok „kézműveseire és mára már névtelenné vált napszámosaira” emlékezünk, és ilyen események alkalmával fajra, felekezetre és rasszra tekintet nélkül mindig „együtt voltunk napszámosok”. Elmondta, most új feladatok várnak ránk: termékenynek és önmagunkkal felszabadultan azonosnak kell lennünk.

– 1956 óta arra várunk, hogy ez és csak ez lehessen a feladatunk, ezért pedig köszönetet kell mondanunk a forradalmároknak – zárta szavait a fiatal képviselő.

Márai Sándor Mennyből az angyal című költeményét Kovács Ákos olvasta fel, majd Albert Camus-nek a magyarországi forradalomról írt gondolatait hallgathatták meg az egybegyűltek.

– Különös menet halad Budapesten az aradi vértanúk kivégzésének napján – kezdte beszédét a tömeg kitörő tetszésnyilvánításának közepette színpadra lépő Orbán Viktor. A saját elvtársai által kivégzett Rajk László temetésének napját idézte fel ezzel a Fidesz elnöke, s az újratemetésekkel kapcsolatban elmondta: „különös, hátborzongató érzés, amikor valakit visszahozunk a sötétség birodalmából, hogy másodszor is eltemessék”, s emlékeztetett, egy újratemetés mindig azt bizonyítja, hogy korábban „valami végzetesen nem volt rendben” és a „hatalmasok lelkét bűn és félelem nyomasztja”.

– Féltek. Hol a legyilkoltaktól, hol a túlélőktől, hol mindkettőtől egyszerre – állította Orbán Viktor, akit az első sorok egyikéből egy sokatmondó „Miniszterelnök” feliratú tábla fogadott. – A bűnt azonban előbb-utóbb mindig a bűnhődés követte.

Elmondta, 1956-ban is a fiatalok mozdultak meg elsőként, s egy olyan rendszerben, amelyben semmi nem működhetett a párt jóváhagyása nélkül, mégis független szervezeteket alakítottak.

– 1989. június 16-án ismét a fiatalok vállalták az igazság kimondásának történelmi küldetését – idézte fel a több mint másfél évtizede történteket, s felhívta a figyelmet arra is, hogy az érdem mégsem csupán az ifjaké, de legalább annyira azoké is, akik felnevelték őket, „az ’56-os ifjúságot és minket”, ezért köszönet illeti azokat a „sokat szenvedett nemzedékeket, amelyek tagjai tartották a lelket a nemzetben”.

Az 1956 októberében történteket felelevenítve megállapította, Magyarország akkor „két nap leforgása alatt átlépett a jövőbe és magával vitte egész Európát”.

– A forradalom akkor győzni ugyan nem tudott, de gyógyíthatatlan sebet ejtett a legpusztítóbb zsarnokság testén.

Orbán Viktor elmondta, hogy példátlan módon az 1956-ot megelőző években „saját honfitársaink tettek túl a megszállókon kíméletlenségben”, s a magyarok sokáig tűrtek, mert „a magyar ember nem szeret asztalt borogatni, s gyakran megvárja, amíg betelik a pohár”. Hozzátette, a kommunisták „zárt világgá szűkítették a sokszínű magyar valóságot”, s Rajk László temetése volt az a pillanat, amikor a „mérgező gázokkal teli, zárt szobába megállíthatatlanul betódult a friss levegő, lángra kapott a hazugság függönye és meggyulladt az egész berendezés”.

– Azon az estén milliónyi magyar otthonban gondoltak megcsúfolt, becsapott, megalázott életükre – állította a Szövetség elnöke. És bár szerinte a magyar ember hajlandó sok mindent és sokáig eltűrni, azt azonban mégsem tudják lenyomni a torkán, ha a hazugságokat nem csupán elviselni kell, de arra akarják rávenni, hogy el is higgye azokat.

– Megértjük az akkoriakat. Ők csak egy rendes, átlátható, a hazugságok hálójából kiszabaduló országot akartak, egy tetterős, emberséges hazát, ahol megválasztott államférfi, s nem politikai kalandor áll az ország élén – kezdte a negyvenkilenc évvel ezelőtti és a maiakhoz olyan nagyon hasonló vágyak felsorolását. – Sokáig mentségeket keresünk, sőt még mentegetjük is a felelősöket, ám amikor feltűnik a jel, egyre többen néznek össze és valaki csendesen megszólal: „Két szót mondj csak: elég volt!” Ekkor pedig már hiába a hatalom magabiztossága, lekezelő, kioktató pökhendisége, a mézes ígéretek garmadája, az őket szolgáló sajtó, a teljes állami gépezet, hiába a számolatlanul sorakozó pénzeszsákok, mert az addig megszégyenített magyarok összekapaszkodnak és halált megvető bátorság költözik a szívükbe.

Orbán Viktor szavait, amikor kimondta, „elég volt”, hatalmas ováció fogadta, jelezvén ezzel a történelmi párhuzam aktualitását. A Fidesz-MPSZ elnöke szerint a magyar ember nem szereti a bizonytalanságot, ezért változtatni is józanul és megfontoltan akar; a változást pedig 1956-ban is először a rend és a biztonság követte, a kilátástalanságot az életöröm váltotta fel. Ugyanakkor az 56-os változásokban is számítani lehetett a valódi baloldali magyarokra, akik a „Csajkákon parádézó, elrabolt villákban pöffeszkedő és a szegényekre hivatkozó luxusbaloldal” helyett a forradalmárok mellé álltak. Ezt a mondatot is kitörő örömmel fogadta a tömeg.

– A magyar nemzet 1956-ban három tárgyból kitűnőre vizsgázott: érettségből, tetterőből és emberségből – állította Orbán Viktor, majd hozzátette, közel fél évszázad elteltével egyre inkább kikristályosodik 1956 jelentése, miközben mi magunk is egyre érettebbé válunk, így mára már megtanulhattuk, hogy „változtatni is tudni kell”. Ahogy az egy héttel korábbi, a Nemzeti Konzultációt lezáró, a budapesti Felvonulási téren tartott rendezvényen is elmondta, újabb jel érkezett, amely egyértelműen leleplezi a hazugságot, ezért „a tegnap vitáit le kell zárni” és nem lehet halogatni a változást.

– Ne féljünk letörni a lakatot a holnap kapuján – ajánlotta ismét és hozzátette: a tegnap természetesen nem akar majd távozni, sőt, „illemtanárt” játszva udvariatlannak tartja majd, s nem érti meg a holnapot és arra akarja rávenni, „csak csendben, csak halkan” kopogtasson.

Szintén hasonlóan az egy héttel korábbi beszédéhez, a Szövetség elnöke ismét mélyreható változásokat, az „új gazdaság, új állam és új politika” megszületését sürgette. Mint mondta, 1956-ban is arra vágytak a magyarok, hogy „kerüljenek helyükre a dolgok”.

– Az orosz katonák Moszkvába, a kommunista párt a süllyesztőbe, a bebörtönzött ártatlanok szabadlábra, a bűnös országvezetők pedig a cellákba – jelentette ki, amelyre a tömeg hangos egyetértése volt a válasz.

– Adjuk bizonyságát, hogy megértettük 1956 mára egyetlen, felszabadító, örömteli és erőt adó gondolattá sűrűsödött üzenetét: a változás jó. Változtatni jó. És mi, magyarok, tudunk változtatni. Készüljetek hát! – zárta szavait Orbán Viktor. A Himnusz közös eléneklése után sok tízezer ember díszítette fel mécsesekkel az 1956-os forradalom kirobbanásának bázisát jelentő Műegyetem környékét. Hosszú sorokban indultak aztán hazafelé. És már készülnek.