Két vonalon indulhatna el a magyar-szlovák Duna-busz
Egy kisebb hajó szállíthatná az utasokat Dunakiliti és a szlovákiai Somorja (Samorin) között, míg a nagyobb a Somorja-Pozsony-Hainburg vonalon közlekedhetne – tartalmazza a dokumentum, amelynek összeállítói hangsúlyozzák, az ott élők közlekedése mellett a turisztikai szempontokat is figyelembe véve javasolják e forgatókönyv megvalósítását.
A tanulmány szerint igény van, kínálat viszont nincs erre a feladatra, de egy ilyen szolgáltatás csak akkor lehet versenyképes, ha gyorsabban és nem drágábban szállítja az utasokat, mintha azok közúton közlekednének. Márpedig a Somorja és Pozsony közötti 21 kilométeres út megtétele autóbusszal csúcsidőn kívül körülbelül 35 percet vesz igénybe, a reggeli órákban azonban ez akár másfél órára is ugorhat, míg a jegy ára 1,3-1,5 euró.
Ugyanakkor a korábban ígért csallóközi gyorsforgalmi út építése még el sem kezdődött, tervezett nyomvonala sem ismert, így várhatóan 2018-2020 előtt azon nem lehet majd közlekedni – érvel a buszprojekt megvalósítása mellett a tanulmány.
A dokumentum készítőinek megítélése szerint jelentős pénzügyi kockázatokkal járna, ha csupán magánforrásból akarnák megvalósítani ezt a közlekedési folyosót, ezért azt javasolják, hogy a helyi és megyei önkormányzatok uniós forrásra pályázva teremtsék elő a szükséges – az egyes változatokban 1,15 és 1,55 millió euró közé becsült – forrásigényt, majd adják ki egy magáncégnek a rendszer üzemeltetését.
Mint elhangzott: a rentábilis üzemeltetéshez 1,55 eurós jegyár mellett a gyenge hónapokban 20, a közepesekben 30, az erős – jellemzően nyári – hónapokban pedig 40 százalékos kihasználtságot kellene elérni a Duna-busz rendszerrel.
(MTI)