Komló városában több száz postaládát piszkáltak meg bottal. Az egyik utcában a lakók csaknem felének felfeszítették a postaládáját a hét elején a céduláért.
– Nagyon sok embernek eltűnt a kopogtatócédulája, köztünk a miénk is. Egyedül a feleségemét tudtuk megmenteni, mert valaki megzavarhatta azt a illetőt. Felháborítónak tartom a történteket. Az utcában nagyon sok ember panaszkodik és főleg olyanok, akik feltételezhetően a legnagyobb ellenzéki pártra voksolnának – mondta a hírTV-nek az egyik helyi lakos.
A postaládák egy részét már helyreállították a tulajdonosok, de a feszegetés nyomai még most is látszanak. A lopások miatt rendőrségi feljelentést még nem tettek az érintettek.
– Nem tehetünk feljelentést az ügyben, mert nem nekünk okoztak kárt. Csak az tehet feljelentést, akinek feltörték a postaládáját – mondta a hírTV-nek Blumenschein Ferenc, a Fidesz egyik aktivistája.
Komlón több család is nagy tételben árulja az ajánlószelvényeket. Egy eredeti, de üres cédula ára a városban 500 és 2000 forint között van.
(hírTV)