Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az egészségügyi dolgozóknak felajánlott méz átadásán, az önkéntességet és adományozást koordináló akciócsoport sajtótájékoztatóján Budapesten, az Országos Mentőszolgálat Főigazgatósága udvarán 2020. május 6-án
Hirdetés

Az akciócsoport szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a méz átadásakor Bross Péter, az OMME elnöke azt hangsúlyozta, hogy a mézfogyasztás fontos szerepet játszik az immunrendszer erősítésében, majd a magyar méhészek nevében megköszönte az egészségügyi dolgozók munkáját.

Révész Máriusz, az akciócsoport vezetője úgy fogalmazott: az emberek felismerték, hogy minden magyar felelős minden magyarért, és olyan társadalmi összefogás jött létre, amelynek során „mindenki a bajba jutott honfitársaink segítségére siet, illetve támogatja azokat, akik a járvány elleni védekezés első sorában teljesítenek szolgálatot.”

Ondré Péter, az AMC ügyvezetője örömét fejezte ki, hogy ilyen módon hozzájárulhatnak a járvány elleni küzdelemhez, és támogathatják a frontvonalban dolgozókat – olvasható a közleményben.

Korábban írtuk