Hirdetés

Eddig 294 624 fő kapott oltást, közülük 117 368 fő már a második oltását is megkapta. Az e heti oltási terv alapján a háziorvosok többsége mától oltja a védőoltásra regisztrált legidősebbeket és a 60 év alatti krónikus betegeket. Az ehhez szükséges vakcinákat már kiszállították. Emellett négy budapesti kórházi oltóponton is oltani kezdik a krónikus betegséggel nem rendelkező idősebbeket. Ma újabb AstraZeneca és Moderna-vakcina szállítmányok várhatók.

A koronavírus elleni oltás ingyenes, s a vakcinát az is megkapja, akinek nagyobb járuléktartozás miatt pénteken vagy később érvénytelenítik a tajszámát – közölte a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a Magyar Nemzettel.

A csütörtöki lapszámban megjelent cikkben Izer Norbert elmondta, hogy az elmúlt fél évben mintegy 140 ezer ember jogviszonya rendeződött. Hozzátette: sokszor a külföldi munkavégzés okoz gondot.

Péntekig bárki rendezheti a járuléktartozását – emelte ki.

Az Országgyűlés 2019-ben alakította át a társadalombiztosítás szabályrendszerét, a módosításokkal évtizedes problémák megoldására is kísérletet tett.

Az államtitkár úgy fogalmazott: az elmúlt fél év bizonyította, hogy ezen erőfeszítések nem voltak hiábavalók. A tavalyi esztendő közepe óta nagyjából 140 ezer olyan ember helyzete tisztázódott, aki korábban nem fizette rendesen a társadalombiztosítás ellátásának igénybevételéhez szükséges közterheket. Az érintettek többsége azóta rendezte tartozását, így ők minden további nélkül hozzájutnak az ingyenes állami egészségügyi ellátáshoz – közölte Izer Norbert.

A szabályváltoztatás óta nemcsak az számít, hogy valakinek van-e elmaradása, hanem az is, hogy mennyi. Ha egy magánszemély több mint 6 havi tartozást halmoz fel egészségügyi szolgáltatási járulékból, akkor érvénytelenné válik a társadalombiztosítási azonosító jele, vagyis a tajszáma. Ez azt jelenti, hogy többé nem veheti igénybe ingyenesen az állami egészségügyi szolgáltatást.

Az államtitkár elmondta, hogy a járulék havi összege 8 ezer forint, tehát az új szabály mindazokat érinti, akiknek az elmaradása meghaladja a 48 ezer forintot. A legutóbbi adatok alapján nagyjából 70 ezer emberről van szó.

Izer Norbert szerint ugyanakkor könnyű elkerülni a kedvezőtlen következményeket: elegendő az összeg egy részét rendezni, vagy jelezni, hogy nehézséget okoz a fizetés.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy az érintettek közül sokan hosszabb ideje külföldön élnek, csak ezt eddig, bár kellett volna, nem jelentették be. (MTI)

Korábban írtuk