Kismaros, Királyréti Erdei Vasút 🚞🌲🌳Ma délelőtt Révész Máriusz kormánybiztos úrral és Rétvári Bence képviselőtársammal…

Posted by Nagy István on Tuesday, August 24, 2021
Hirdetés

Az agrárminiszter az ünnepélyes átadáson elmondta, hogy a Királyréti Erdei Vasút teljes, 10 kilométeres pályaszakaszán új, korszerű beton keresztaljak kerültek a régi fa talpfák helyére, megújultak a peronok, a vízelvezető rendszer, valamint a pályaszakaszokon található hidak és a váltók is. Hozzátette, hogy Kismaros és Szokolya településeken a zajterhelés csökkentésére zajcsökkentő betéteket helyeztek el.

„Természeti értékeink védelme komoly feladatot ró ránk, amely környezetünk kincseinek megmutatásával kezdődik, és ebben nyújt segítséget az erdei kisvasút” – fogalmazott az agrárminiszter.

Nagy István hangsúlyozta, hogy 2010-től a kormány tudatosan kezdte el az ökoturisztikai hálózatok fejlesztését, amelynek keretében 20 milliárd forintból megújították az erdei turizmushoz kapcsolódó infrastruktúrát. Kitért arra, hogy a Börzsöny leglátogatottabb részén az elmúlt évtizedben látványos fejlesztések történtek: ez idő alatt épült a csóványosi kilátó, a királyréti kiránduló központ, a Toronyalja pálos emlékhely, a várhegy kilátó, valamint tanösvények, parkolóhelyek, pihenőhelyek és játszóterek. Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos emlékeztetett, hogy 2010 előtt nem jutott pénz ilyen felújításokra. A kormánynak azzal kellett szembesülnie, hogy ha nem kezdi meg a kisvasutak felújítását, akkor azokat balesetveszély miatt sorra be kell zárni – mondta, hozzátéve: a kabinet az első ütemben 10 milliárd forintot, a második ütemben 12 milliárd forintot biztosított a kisvasutak renoválására. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője elmondta, hogy tavaly 33 százalékkal nőtt a Dunakanyarba látogató turisták száma és a növekvő létszámot növekvő lehetőségekkel ki is tudja szolgálni a térség. Hozzátette, hogy aki a kisvasutat használja, annak fontos a környezet értékeinek a megóvása. „Ide a Börzsönybe napelemes kisvasúttal is lehet már érkezni, a Vili1 és a Vili2 is várja a látogatókat” – fűzte hozzá az államtitkár.

Korábban írtuk