Fotó: shutterstock.com/sfam_photo (illusztráció)
Hirdetés

A sugárterápiában használt új lineáris gyorsítókkal gazdagodott intézményben Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár azt mondta: a kormány a fejlesztésekkel az állampolgárok egészségének megőrzésére törekszik.

Úgy fogalmazott: a miskolci megyei kórház a régió fontos intézménye, több mint 800 ezer ember ellátásáért felelős, a most átadott eszközökkel „a jövő települ ide”.

A készülékeket úgynevezett Cone Beam CT-vel integrálták, a lineáris gyorsítók pedig a legkorszerűbb orvostechnológiát jelentik.

Révész János főigazgató elmondta, először Miskolcon helyeztek üzembe ilyen berendezést kórházban. Az orvosok célja, hogy még hatékonyabban lássák el a betegeket – tette hozzá.

Csöbör Katalin (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője az eszközbeszerzések kapcsán kiemelte, arra törekednek, hogy a kórházban minden beteget a legmagasabb színvonalon lássanak el.