Fotó: Vermes Tibor/Demokrata, archív
Hirdetés

2010 óta kiemelkedő fontosságú területként kezelik a kötöttpályás közlekedés korszerűsítését. A fejlesztések fontos célterülete a budapesti elővárosi forgalom, ahol évente mintegy 60 millió utazás történik az egyéni megoldások helyett. A MÁV-Start Zrt. belföldi utasainak több mint a fele a fővárosi agglomerációban közlekedik. Főként az ő kényelmüket szolgálják azok az emeletes motorvonatok, amelyek tavasztól fokozatosan állnak munkába a ceglédi és váci vonalon. Az emeletes motorvonatokkal olyan technika érkezett hazánkba, amely hosszú időre, akár az elkövetkező 30-40 évre is meghatározhatja az elővárosi közlekedés színvonalát.

A március 15-i nyilvános tesztüzemen a Demokrata stábja is felszállt az új motorvonatra, amelyen a kor követelményeinek megfelelő digitális kép­ernyőn keresztül tájékoztatják az utasokat. Az akadálymentes járaton négy kerekesszék, illetve tizenkét kerékpár vagy öt babakocsi is szállítható. A vonat föl van szerelve WIFI-vel, mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókkal és korszerű kamerarendszerrel is. Az utasok gyors fel- és leszállásáról járműoldalanként 12 ajtó gondoskodik, a maximális 160 km/órás sebességnek köszönhetően pedig csökkenő menetidőt ígérnek a szakemberek.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára az új vonatot bemutató sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a gazdaság megerősítése és az emberek jóléte elképzelhetetlen megfelelő közlekedési infrastruktúra nélkül. Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára ehhez hozzátette, hogy az alapvetően svájci gyártású vonatokhoz a Stadler Trains Magyarország Kft. szolnoki gyárában is készítettek alkatrészeket, az összeszerelésben pedig a Dunakeszi Járműjavító Kft. is részt vett. Az államtitkár úgy nyilatkozott, ezek a szerelvények kedvező hatással vannak a környezetünkre is, hiszen a vonatok – a káros gázokat termelő gépjárművek kiváltásával – nagymértékben hozzájárulnak hazánk klímavédelmi vállalásainak teljesítéséhez.

A vonatok összesen több mint 200 milliárd forintba kerültek, ezt részben uniós támogatásból, részben költségvetési forrásból finanszírozta a vasúttársaság. Egy-egy vonatban 600 kényelmes ülő- és további 400 állóhely van, azonos járműhossz mellett másfélszer annyi utast tud elvinni, mint egy egyszintes szerelvény. A fejlesztés nyomán összesen 24 ezer új ülőhely-kapacitással bővül a személyforgalom. A negyven KISS jármű több ütemben érkezik, idén 19 áll forgalomba. 2022 végéig további 21 KISS csatlakozik a vasúttársaság motorvonatflottájához. A járművek 30-40 éves mozdonyokat és kocsikat váltanak ki.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Rétvári Bence, az Emmi miniszterhelyettese Vác és környéke országgyűlési képviselőjeként annak a mintegy hatezer embernek a nevében volt jelen az első KISS vonat bemutatóján, akik a Budapest–Vác-vonalon ingáznak. Ahogy fogalmazott, az elővárosi közlekedés szintet lép az új vonatok üzembe helyezésével, hiszen mentesítik a korábbi, zsúfolt szerelvényeket.

–  Ahhoz, hogy a nagy kapacitású mo­torvonatok megbízhatóan és menetrendszerűen tudjanak közlekedni, feltétlenül szükség van az elmúlt évtizedekben elmaradt vasúti pályafelújítások pótlására, különösen Budapest közigazgatási körzetében – hangsúlyozta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, Homolya Róbert. Hozzátéve, hogy a beruházásra vonatkozó szakmai programot már beterjesztették a kormánynak. Az elnök-vezérigazgató tájékoztatása szerint a vállalat idén saját forrásból további ezer férőhelyes P+R kerékpárparkoló kiépítését és jegykiadó automaták telepítését is tervezi az elővárosi vonalakon.

A MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága a tesztüzem elindítása után egy nappal közleményt adott ki, hogy a kormány határok lezárásáról szóló döntésének értelmében a Stadler a Magyarországon dolgozó külföldi munkavállalóit hazarendelte, így a Stadler az utasforgalmi próbaüzemhez szükséges műszaki felügyeletet határozatlan ideig nem tudja ellátni. Ennek következtében a ceglédi vonalon március 17-től nem közlekedik a KISS. Amint a személyzet ismét rendelkezésre áll, a tesztüzem újraindul.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Hol utazhatunk KISS vonatokkal?

2020-tól fokozatosan:

Budapest-Nyugati–Cegléd–Szolnok-vasútvonal
Budapest-Nyugati–Vác–Szob-vasútvonal

2021-től fokozatosan:

Budapest–Győr (Hegyeshalom/Rajka)-vasútvonal
Budapest–Székesfehérvár-vasútvonal
Budapest–Nagykáta–Szolnok-vasútvonal
Budapest–Dél-Balaton-vasútvonal (nyáron)