A közlemény szerint az utóbbi időszakban jelentősen emelkedtek a vállalat költségei, miközben a bevételei csökkentek, emiatt átalakításokra van szükség a cégnél.

Hirdetés

Közölték: kevesebb pécsi veszi igénybe a közösségi közlekedést, mint a járvány előtt, emiatt a cég bérletértékesítésből származó bevétele 2,5 milliárdról 1,5 milliárdra csökkent 2019 és 2021 között. A buszokat piaci áron tankolják, az elektromos buszok töltése megdrágult és a vállalat hiteltörlesztése is a korábbiaknál nagyobb terhet ró a társaságra – sorolták az önkormányzat közleményében.

Az átalakítások részeként egy úgynevezett „megerősített nyári menetrend” lép életbe ősztől, így kevesebb járatot indítanak azokon a vonalakon, amelyeken kevesebb az utas: a napközbeni időszakokban tíz százalékos járatcsökkentés lép ezzel életbe, míg éjszaka csak a legszükségesebb járatok maradnak. Mindezekkel együtt azokon a vonalakon, ahol sok az utas, növelik a buszok kapacitását, illetve a reggeli és a délutáni csúcsforgalmi időszakokban emelt járatszámokkal is segítik a közlekedést.

Az utazás a jegyet előre váltóknak drágul: a tíz darabos csomagban megvásárolható gyűjtőjegyek darabonkénti ára 330-ról 380 forintra, az elővételben megváltott menetjegyeké 350 forintról 400 forintra emelkedik, ezzel együtt a buszvezetőknél váltott menetjegy árát megtartják a jelenlegi 500 forinton. A bérletek ára nem nő, így a pécsi lakcímmel rendelkező Tüke Kártya tulajdonosok továbbra is 6940, míg mások 7300 forintért vásárolhatnak havi bérletet.

A buszvezetők bérét emelik, így a tavaszi 10,4 százalékos bérfejlesztés után most további 7 százalékkal nő a sofőrök illetménye: alap órabérük így 1400-ról 1500 forintra emelkedik, ami „megközelíti az ágazati átlagot” – írták.

A közleményben kitértek az általános sofőrhiány kezelésére is: kísérleti programot indítanak fiatal buszvezetőknek, így az a 40 év alatti sofőr, aki 3 éves munkaszerződést ír alá, a próbaidőt követően egyszeri bruttó 300 ezer forintos bérpótlékot kap, míg azoknak a munkára jelentkezőknek, akik még nem rendelkeznek D kategóriás jogosítvánnyal, de vállalják a hároméves munkaszerződés aláírását, a cég állja a jogosítvány költségeit – olvasható a helyhatóság közleményében.

Korábban írtuk