A jobbikos országgyűlési képviselő szerint elképesztő, hogy Gyurcsány Ferenc – aki ellen a sukorói telekcsere ügyében milliárdos kárt okozó hivatali visszaélés miatt nyomoznak – a mentelmi jogának felfüggesztése ellenére még mindig szabadlábon van, s így lehetősége van bizonyítékok megsemmisítésére és tanúk befolyásolására is.

Kepli Lajos szerint elképesztő az is, hogy a volt miniszterelnök „mondvacsinált okokkal” utasít vissza parlamenti vizsgálóbizottsági meghívókat.

Gyurcsány Ferencet, mint a Motim Zrt. többségi tulajdonosát hívta meg szerdai ülésére a kolontári katasztrófát vizsgáló bizottság, a volt kormányfő a testület elnökének, Kepli Lajosnak írt és a Facebookon közzétett levelében ugyanakkor tudatta: soha nem volt a Motim Zrt. többségi tulajdonosa, így gondolja, hogy mégsem őt akarták meghívni az ülésre.

Kepli Lajos hangsúlyozta: természetesen Gyurcsány Ferenc döntését tudomásul veszik, még ha nem is tartják jogosnak, hiszen a volt miniszterelnök kizárólagos tulajdonában álló Altus Zrt. internetes oldala szerint a cég a Motim 49,8 százalékos tulajdonosa, vagyis döntő befolyással bír.

Hozzátette: a Jobbik szerint véget kell vetni a „maszatolásnak” és valódi elszámolásra van szükség, ehhez pedig előre hozott választások kellenek.

(MTI)