Nincs közeledés: továbbra is 21 milliárd forint különbség van az egészségügyi miniszter ajánlata és a kórházak igénye között. A kedd esti egyeztetésen egyik fél sem engedett a korábbi álláspontjából.

Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke kijelentette: a kórházak ragaszkodtak a 25,5 milliárdhoz. Mivel nincs megegyezés, csütörtöktől a kórházak elkezdik a korábban meghirdetett tiltakozó akciósorozatot – közölte Csiba Gábor, a súlyponti intézményeket tömörítő szövetség vezetője. Első lépésként zöld zászlók jelennek meg a kórházakon. Ha október 7-ig sincs kompromisszum, a kórházigazgatók egy része éhségsztrájkba kezd, legalábbis ez áll a múlt héten elfogadott állásfoglalásban. Mindezzel párhuzamosan az egyeztetés jövő kedden folytatódik. Addig egy munkacsoport megvizsgálja, mennyire jogos a kórházak igénye – közölte Székely Tamás egészségügyi miniszter. A tárcavezető ugyanazt a 4,5 milliárd forintnyi pluszforrást tudta csak ajánlani a kórházaknak, mint az első tárgyalási fordulón.

Kiderült az is, hogy egy másik munkacsoport listát készít azokról a betegségekről, amelyek gyanúja esetén az ellátást nem utasíthatják vissza a kórházak. A szakmai szervezetek és a minisztérium között folyó vita miatt az intézmények finanszírozási technikája egyelőre változatlan marad, vagyis október 1-től mégsem vezetik be az úgynevezett fix juttatást.

(MR)