Ózd a legnagyobb lélekszámú település, ahol jobbikos városvezetés van. Két és fél éve irányítja a több mint harmincezres lakosú várost Janiczak Dávid, akit 2014 őszén kétharmados többséggel választottak meg, és akinek sikerét a párt alelnöki címmel jutalmazta. Ennyi idő már elég arra, hogy mérleget lehessen készíteni: mit ígért Janiczak Dávid a kampányban, és mi valósult meg belőle.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

„Ózd nevét meghallva ne az jusson az emberek eszébe szerte az országban, hogy volt egy acélváros, ami már leépült, amit lakói elhagytak, ami a végtelenségig elszegényedett. Ózd nevének hallatán az ugorjon be, hogy: ez az a város, amit nem hagytak a lakói elpusztulni” – írta Janiczak Dávid a 2014-es önkormányzati választási programjának bevezetőjében. Adódik a kérdés: mi jut most az emberek eszébe Ózdról? A válasz: egy lehallgatási botrányba keveredett, pucér polgármester.

Janiczak Dávid még tavaly decemberben tett fel az internetre egy olyan fotót, ahol meztelenül üldögél a polgármesteri hivatalban. Így akarta világgá kürtölni, hogy őt „hónapokon keresztül ismeretlenek aljas szándékkal, illegálisan” lehallgatták, emiatt úgy érzi magát, mint egy ruha nélküli ember. A több mint 13 órás hangfelvételből az Origo másfél órányit meg is szerzett. A polgármester mellett felismerhető még Fidrus Péter alpolgármester és Almási Csaba jegyző hangja is. A trágár beszédekkel és cigányozással tarkított hangfelvételen az Origo szerint többek között arról esik szó, hogy le kellene fizetni egy helyi ellenzéki újságírót, valamint betekintést nyerhetünk, hogyan képzeli el egy jobbikos vezető a közbeszerzést.

Ózd ivóvízellátásának fejlesztésére egy 400 millió forintos közbeszerzést írtak ki, amelyben két cég maradt állva. A hangfelvételből kiderül, Janiczak Dávid nagyon szerette volna, ha az a cég nyeri a tendert, amelyik 40 millió forinttal drágábban vállalja a munkát. A polgármester azt javasolta, hogy nyilvánítsák érvénytelennek a másik cég pályázatát, a jegyző viszont felhívta rá a figyelmét, hogy ez indok nélkül nem megy.

– B.szd meg, ez nem jó – reagált erre Janiczak Dávid.

Végül csak megoldották valahogy, mert a kedvezményezett cég nyerte a közbeszerzést 417 millió forintos ajánlattal. Ezzel kapcsolatban Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke május elején bejelentette, törvénytelenség történt, és az ügy nem maradhat következmények nélkül. Az internetre is kikerült a hangfelvételnek az a részlete, ahol Janiczak Dávid arról beszél, nem működött az a diktafon, amelyet titokban az ózdi Jobbik-irodában helyezett el. Emiatt feljelentés is indult ellene, de azt a borsodi rendőr-főkapitányság bűncselekmény hiányában elutasította. Janiczak Dávid azt mondta, csak azért helyezett el oda diktafont, hogy kipróbálja, lehet-e ott hangfelvételeket készíteni úgy, hogy nem veszik észre az ott lévők, mert korábban olyan információk szivárogtak ki a Jobbik-irodából, amelyek csak ott hangzottak el.


Beváltatlan ígéretek

Janiczak Dávidot 2014-ben 64 százalékkal választották Ózd polgármesterévé. Hatalmas volt az elvárás a fiatal politikus felé, aki azt ígérte, Ózdot „egy több lábon álló könnyűipari, mezőgazdasági és turisztikai célállomássá” fejleszti. Fürjes Pál, Ózd előző fideszes polgármestere kérdésünkre elmondta, a Jobbik kampányában elhangzott ígéretek közül egyik sem valósult meg. Az ígéretek nagy része értelmetlen ötletelés volt: termálfürdő, borvidék, és szélkerekek a hegyoldalban, amelyek ingyen adják majd az áramot.

– A beváltatlan ózdi ígéretek még nem érték el az országos média ingerküszöbét, de itt már régen lerágott csontnak számítanak. Új befektetőket nem sikerült a városba hozni, mert a botrányos ózdi közélet még az érdeklődőket is visszariasztja.

A városvezetés stílusa miatt az elmúlt másfél évben sok fiatal értelmiségi hagyta el a várost, a polgármesteri hivatalban is nagy a fluktuáció. Nemrég a polgármesteri kabinetből lépett ki egy jogász és egy közgazdász. Fürjes Pál attól tart, a folyamat visszafordíthatatlan lesz, ami tovább rontja a város lehetőségeit.

– Miközben azt állítja, hogy éjt nappallá téve dolgozik Ózdért, a legutóbbi megyei közgyűlésen nem támogatta a várost érintő pályázatokat. De milyen erkölcsökkel rendelkezik az, aki a saját édesanyját is megfigyelteti? – tette fel a kérdést, utalva arra, hogy a polgármester édesanyja az ózdi Jobbik-irodában dolgozik.

Janiczak kampányának lényegi eleme volt, hogy „tiszta lapot kell kezdeni”, „le kell zárni a múltat”, mert a fideszes városvezetés mindent rosszul csinált. Polgármesterré választása után több változtatást is eszközölt, majd amikor bebizonyosodott, hogy azok nem működnek, szépen visszatért az előző városvezetés alatt bevált gyakorlathoz. Ilyen volt például az Önkormányzati Szervezeti és Működési Szabályzat megváltoztatása. Amikor a törvényességi felügyeletet gyakorló kormányhivatal jelezte, hogy az új SZMSZ nem megfelelően működik, visszatértek a régihez.


Közbiztonsági lufi

A fideszes városvezetés alatt 2010 őszétől egy polgármester és egy alpolgármester volt hivatalban. A városvezetők illetménye évi 12 millió forint volt. Most a polgármester mellett két főállású alpolgármester dolgozik a városházán, évi 40 millió forintért. A közbiztonság is fontos kampány­eleme volt az ózdi Jobbiknak: ígéretet tettek az érpataki modell bevezetésére, amiből szintén nem lett semmi. Bár javult Ózdon a közbiztonság, de ez nem a Jobbik beígért radikális fellépésének köszönhető, hanem annak, hogy a Belügyminisztérium megnövelte a rendőrségi állományt és két új rendőrőrs is létesült.

Az Ózd Somsály nevű városrészén élő Csépányiné Zámbó Tímea akkor lett Jobbik-szimpatizáns, amikor elmérgesedett a viszonya a környékén lakó cigányokkal. A konfliktus odáig fajult, hogy a háza udvarára Molotov-koktélt dobtak, gyermekeit pedig rendszeresen fenyegették. A Jobbik felkarolta a családot, több országos politikusuk is látogatást tett náluk. Egyed Zsolt, a Jobbik országgyűlési képviselője az Országgyűlésben is felszólalt érdekükben.

Az önkormányzati választások előtt egy évvel még felhőtlen volt a kapcsolata a hatalomra törő jobbikosokkal. A választások előtt Jobbik aktivistaként járta a városrészt és agitált a Jobbik helyi jelöltje, Fidrus Péter, jelenlegi alpolgármester mellett. Az ózdi Jobbik programjából a rossz közbiztonság miatt főként az érpataki modell ragadta meg. A választások után az érpataki modell ózdi vezetője lett, de a kezdeti lelkesedés gyorsan alábbhagyott, mert hiába jelezte folyamatosan a közbiztonsággal kapcsolatos problémákat a városvezetésnek. Pedig, állítja, nem lett volna megoldhatatlan feladat azt az egy-két családot megfékezni, akikkel folyamatosan baj van.

– Hiába hangoztatják, hogy soha nem volt még ilyen jó a közbiztonság Ózdon, ez nem igaz. A körzeti rendőrt alig látjuk Somsályon, a lakosok többsége nem is ismeri. Pedig még egy rendőrőrsöt is ígértek ide. Somsályon mindössze annyi történt Janiczak Dávid polgármestersége alatt, hogy egy nyolcvan százalékig már lebontott épületet sikerült teljesen lebontani.

Az ózdi jobbikosokkal való viszony akkor kezdett romlani, amikor 2015 őszén Vona Gábornak e-mailben megírta, hogy a választások után egy évvel még mindig semmi nem történt Ózd-Somsályon. „Remélem érdemleges megoldást találunk, mert a jobbikos városvezetés nem érződik Somsályon. Szeretnénk, ha településünket a programfüzetben leírtak alapján vezetnék, ugyanis az embereknek a kampányban ezt ígérték.” A levélre Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója kitérő választ adott, miszerint az elnökségnek nincs hatásköre felszólítani az ózdi polgármestert és a somsályi képviselőt, hogy a kampányban ígértek szerint cselekedjenek.


Süllyed a hajó

Végső elkeseredésében aláírásokat kezdett gyűjteni, hátha így sikerül felhívni a Jobbik országos vezetőinek figyelmét. A tiltakozó íveket háromszázan írták alá.

– Ezután első számú közellenség lettem a városvezetés szemében. Fidrus Péter alpolgármester egy dómkamerát szereltetett a házam közelében lévő, bontásra ítélt épület kéményére, hogy a munkaterületet szemmel tudja tartani. Az egyik rendész árulta el, hogy a kamera nem azért lett felállítva, hogy a bontott téglákat őrizze, hanem hogy engem figyeljen. Azt mondta, ha megteszem az ügyészségen a feljelentést, eljön tanúskodni mellettem, mert látta a kamerafelvételeket. Megkerestem a városi rendészet vezetőjét, van-e Somsályon legálisan kihelyezett térfigyelő kamera, de nemleges választ kaptam. Aznap, amikor a városi rendészethez fordultam a fenti kérdéssel, valaki a kamerát áthelyeztette. Tizenöt hónapon át figyelték a házam bejáratát, valószínűleg azért, hogy lássák, kik állnak szóba velem a volt jobbikosok közül.

Szerinte Janiczak Dávidnak már nem számítanak az ózdiak, mert a következő ciklusban parlamenti képviselő akar lenni.

– Sorra lépnek ki az ózdi Jobbikból, süllyed a hajó – mondja.

Ezt állítja Címer Levente is, aki 2013 óta tagja a Jobbiknak. Azt mondja, azért csatlakoztak sokan a Jobbikhoz, mert változást szerettek volna Ózdon és úgy gondolták, hogy egy új párt alternatívát jelenthet. Hamar kiderült, hogy tévedtek. Ellene és két másik párttag ellen jelenleg etikai eljárás folyik.

– Azért indították meg ellenünk az eljárást, mert szót mertünk emelni a jobbikos városvezetés visszás ügyei miatt. Már korábban is terveztük a pártból való kilépésünket, de most már megvárjuk, mi lesz az eljárás vége. Egyrészt azért, hogy a Jobbik vezetésének is elmondhassuk a véleményünket, másrészt kíváncsiak vagyunk, milyen indokok alapján raknak ki minket a pártból, egyikünket ugyanis besúgóhálózat kiépítésével vádolnak – mondta a Demokratának Címer Levente.

Hozzátette, ha nem zárják ki őket, akkor sem maradnak tagok, mert végérvényesen csalódtak mind az országos, mind az ózdi pártszervezetben. Állítja, a jelenlegi Jobbik-tagságban is több olyan ember van, akiknek a tagsága csak névleges, mert kiábrándultak és nem foglalkoznak a párttal.

Címer Levente szerint a 2014-es önkormányzati választást nem a Jobbik vagy Janiczak Dávid nyerte meg, hanem a Fidesz veszítette el. Elsősorban azért, mert nem kommunikáltak az ózdiakkal. Janiczak Dávid viszont pont ebben volt profi.

– Olyan képtelenségeket ígért meg, amelyek Ózdon megvalósíthatatlanok, de sokan elhitték a fiatalos, lendületet sugárzó ígéreteket.

A választások után például az érpatakiak szerettek volna Ózdra jönni, hogy egy nagyvárosban próbálják ki a beígért érpataki modell megvalósítását, a városvezetés azonban összeveszett velük. Főként azért, mert az érpataki modell képviselői számon kérték az ózdi vezetőktől, hogy miért nem azt teszik, amit a kampányban ígértek. Tény, hogy az érpataki modellről azóta a Jobbik vezetése is elfeledkezett.

Lass Gábor

Fotók: T. Szántó György/Demokrata