A bizottság 4 szocialista, 2 fideszes és 1-1 kereszténydemokrata és liberális képviselőből áll majd. A testület a volt pénzügyminiszter Veres János és Bajnai Gordon szerepén túl vizsgálni fogja azt is, hogyan számította ki a vagyonkezelő a Joav Blum tulajdonában álló Pest megyei telkek értékét.

Az ingatlancserével 600 millió forintot bukott volna a magyar állam. A kaszinóberuházás előkészülete még a Gyurcsány-kormány alatt kezdődött, Bajnai Gordon akkor – gazdasági miniszterként – a kapcsolattartó volt az izraeli befektető és a kormány között, a beruházásról közvetlenül Gyurcsánynak referált.

„Mit tett a kormány? Mit tett Gyurcsány Ferenc? Mi a szerepe Bajnai Gordonnak, Oszkó Péternek, vagy éppen Veres Jánosnak? Ahhoz, hogy ez kiderüljön, ennek a vizsgálóbizottságnak fel kell állnia. Az látszott már az elmúlt hónapokban is, hogy a szocialisták mindent megtesznek annak érdekében, hogy minél később kezdhesse meg a vizsgálóbizottság a munkáját. Remélem, hogy a mai döntést követően nem fogják azokat a taktikai elemeket tovább szaporítani, amelyek csak arról szóltak, hogy húzzák az időt” – nyilatkozta Cser-Palkovics András fideszes országgyűlési képviselő.

A telekcsereügylet miatt az ügyészség hűtlen kezelés gyanújával nyomoz.

(hírTV)