Hirdetés

„Sikerült egy jópofa mémet alkotnunk: egy olyan kis unikornis macskát Elton John szemüveggel, akit Eltonnak is hívunk”– ecseteli innovatív marketing projektjét az egyik nevező cég a Marketig Diamond Awards kapcsán készült videó-sorozatban.A díj történetében most először fordult elő, hogy az early bird jelentkező 24 versenyző bemutatkozó kisvideóban ismertethette cégét és a nevezett projekteket.

A különleges kisfilmek egy helyre kerültek fel, a https://lounge.hu/mda oldalra, hogy a marketing szakma iránt érdeklődők széles áttekintést kapjanak a kreatív munkákról és a pályaművek mögött álló cégekről.

A bemutatkozó kisfilmek azért is különlegesek, mert a nevezett projektek mellett egyedülálló képet adnak a járványhelyzet miatt változásra kényszerülő marketing szakmáról is. Volt, aki kozmetikai webkongresszust hozott létre (1700 kozmetikus online részvételével), míg más digitális diákcsere programot szervezett Hollandia és Magyarország között. A gyors és leleményes megoldásokról szólt tehát a 2020-as év – ez jól látszik a különleges bemutatkozó videókból. Ráadásul a kisfilm-sorozat itt még nem ér véget, ugyanis a nyertesekről újabb izgalmas anyagokat ígérnek a szervezők, ezért érdemes a lounge.hu és a marketingdiamond.hu weboldalát egyaránt követni.

A verseny fontos küldetése egyébként, hogy teret adjon a kisebb ügynökségek és a kisebb költségvetésből megvalósuló marketingprojektek számára egyaránt. Így a pályázók döntő többsége maga is a KKV szektort erősíti, éppen ezért hatalmas a verseny és az izgalom, hogy ezúttal kik vihetnek haza gyémántdíjat. És amíg az eredményekre várunk, (tekintettel arra, hogy most kezdődött meg a zsűrizés időszaka) addig jó nézni a motiváló, kreatív kisfilmeket.

Megtekintve őket ugyanis azt érzi az ember, hogy a magyar marketingesek még a legnehezebb helyzetben is meglátják a reményt és a pozitívumot, az így kapott lehetőségekből pedig hamar sikert kovácsolnak. 

Korábban írtuk