Fotó: Fortepan/Szarvasy Mihály
Kossuth Lajos portréja, a felvétel 1855 körül készült

Mennyire volt jó döntés a kiegyezés megkötése 1867-ben? Erre kereste a választ a Mathias Corvinus Collegium által szervezett, a történelmi vitasorozat harmadik részeként megtartott keddi beszélgetésen Gerő András, a Habsburg Történeti Intézet vezetője és Miru György, a Debreceni Egyetem oktatója, Gali Máté és Pócza Kálmán történész-moderátorok társaságában.

Hirdetés

Az első kérdés a kiegyezés társadalmon belüli népszerűtlenségének okairól szólt. A Medián 2005-ös felmérése szerint mindössze 33 százalék értékelte pozitívan a kiegyezést Ferenc József Habsburg-uralkodóval (1848-1916), és 2018-ban is csupán 34 százalékra nőtt az ezt képviselők tábora. Miru György szerint megváltozik az értelmezői horizontunk, ugyanis a huszadik századi magyar történelem megmutatta, hogy a függetlenség sem annyira nagy lehetőség. 

– A kiegyezés története egy nagy vállalkozás, de teljesen átformálja a nézőpontunkat, hiszen a nemzeti mozgalmunk tompítását tűzte ki célul. A kiegyezéshez kötődő érzelmi viszonyulás sokkal messzebb kerül, mint a huszadik századi történelmi események esetében – mutatott rá a beszélgetésen a történész.

Gerő András azonban úgy vélte, a magyar kultúra nem kompromisszumpárti, a közvélemény azt tekinti hősnek, ha „egy költő belehal a küzdelembe.” 

Korábban írtuk

– A kiegyezés egy kompromisszum volt, most is és akkor is így gondolták. Mérsékelten népszerű volt, de silány érzelmet váltott ki az 1867-es esemény, a népi emlékezetben viszont boldog békeidők kezdeteként jelent meg, mivel konszolidált időszakról beszélünk. Ha nincs kompromisszum, ott diktatúra van – jegyezte meg az intézetvezető, aki szerint Magyarországon a „kudarctörténetekből állítottak fel kultuszokat”, így nem véletlen, hogy Deák Ferencnek állítottak egyedül emlékművet a kiegyezés emblematikus közéleti szereplői közül, de még így sincs akkora kultusza, mint például Kossuth Lajosnak.

De vajon milyen kényszerpályák vezettek a kiegyezéshez, és volt-e mozgástere Ausztriának és Magyarországnak?

Miru szerint a függetlenségpártiaknak 1848 után maga negyvennyolc eszméje sem volt elegendő, hiszen a Batthyány-kormány is a teljes magyar önrendelkezést tűzte ki célul. Azonban sikerült a Habsburgok uralkodói abszolutizmusát felszámolni, azonban a külpolitikai folyamatok – például például Poroszország és a német tartományok egyesítése, az 1853-tól kezdődő krími háború és az osztrák–szárd–francia háború is segített a magyarügyben, lehetőséget teremtve egy Habsburg-ellenes felkelés kirobbantására. 

– Kossuth Klapka Györggyel és Teleki Lászlóval megalakítja a Magyar Nemzeti Igazgatóságot, amely a forradalom utáni emigrációs kormány szerepét töltötte be. Ugyan a kor legmeghatározóbb magyar ideológusa egy újabb felkelést robbantott volna ki, de félt attól, hogy ismét cserben hagyják őt a nyugati hatalmak, és bizonytalan volt abban is, hogy a magyar társadalom ismét megmozdulna – jelezte a szakértő.

Ennek ellenére 1867-ben Kossuth megírta az elhíresült Cassandra-levelet, amelyben úgy fogalmaz: ha kompromisszumot köt a magyar elit a Habsburggal, akkor Magyarország együtt bukik el az osztrákokkal. 

Miru György szerint Kossuth azzal vádolja Deákot, hogy nem hisz a nemzet erejében. 

– A magyar emigrációs kormány vezetője nemzetközi garanciák nélkül nem merte ezt az állítását felvállalni, Deák pedig hosszú ideig kivárt, végül kényszerből hozta meg a kiegyezésről szóló döntését – árnyalta a képet az oktató. Gerő András viszont úgy látta: Kossuth a magyar modern politika atyja, így amikor Széchenyi Istvánt a legnagyobb magyarnak nevezi, az is a politikai kommunikáció része, jelezve, hogy ezt is megteheti. 

– 1848 után viszont Kossuth emigrációba került, de még így is eljátszotta a politikai vezérszerepet annak ellenére is, hogy a szabadságharc után ténylegesen elvesztette a politikai realitásérzékét.

S miért „törődött bele” végül a korabeli társadalom a kiegyezésbe? Gerő András szerint 1867 után az uralkod és Kossuth mitológiáját is fenn kellett tartani a társadalom számára, így a tehetősebbek lakásukban Ferenc József és Kossuth Lajos képét egymás mellé helyezték el. 

– Meggyőződésem, hogy Ferenc Józsefnek is jár a szobor Budapesten, hiszen sokat tett hazánk polgárosodásáért – mondta a Habsburg Történeti Intézet vezetője, aki szerint 1848 eszméjének alaptételei a következők voltak: az ország területi integritása az erdélyi unióval; a Magyar Királyságot csak magyarok lakják, miközben persze elismerik a nemzetiségek létét, de magyaroknak tekintik őket;  függetlenség a Habsburgoktól.

– A harmadik tételt nem tudták teljesíteni a függetlenpártiak, mert ezt „tette tönkre” a kiegyezés, mégis csak erre helyezték a hangsúlyt Kossuth követői. 1867-et követően a magyarok uralkodtak Magyarországon, az ország területi integritása is létrejött a kiegyezés után, de ez nem volt elég: a magyar társadalom ezután is lelkesedett a lehetetlenért – mondta az intézetvezető.