Fotó: MTI/Kovács Attila
Hirdetés

A Konrad Adenauer Alapítvány, a Miniszterelnökség, valamint az Európai Parlament néppárti frakciója által szervezett eseményen a miniszter kiemelte: Európa kötelessége a keresztény közösségek támogatása, hiszen az európai együttműködés kereszténydemokrata politikusok öröksége. Magyarország e tekintetben jó példával akar elöl járni, ezért hozta létre a Hungary Helps Programot – mondta. Hozzátette: az így közvetlenül eljuttatott segítségnek nagy haszna van, a támogatások hatékonysága rendkívül magas.

Felidézte: a 2015-ös migrációs válság idején részben politikai okokból sok egyet nem értés volt Európán belül, így Magyarország és Németország között is. Ennek a jelentősége azonban másodlagossá vált, néhány ponton ma már széles körűnek látszó egyetértés van Európában. Ilyen a külső határok védelmének kötelessége, a menedékstátusz biztosítása, továbbá a menekültjog és a bevándorlás kérdésének különválasztása – sorolta.

A miniszter elmondta: Magyarország senkinek nem akar tanácsot adni a migrációval kapcsolatban, legfeljebb el tudja mondani a tapasztalatait. „Világos véleményünk van” az illegális migrációról, a külső határok védelméről, valamint arról, hogy a demográfiai problémáit nem a migráció útján kívánja megoldani – fűzte hozzá.

Mint mondta, Magyarország tiszteletben tartja azoknak az országoknak a döntését, amelyek ellentétes következtetésre jutottak, és úgy látják, a migráció fontos a társadalmuk fennmaradása érdekében. Magyarország más utat járt, inkább a családpolitikát erősítette meg, de ahogy nekünk senki nem adhat utasítást, úgy „mi sem szólunk bele” más országok döntéseibe – hangsúlyozta.

Gulyás Gergely szerint Európának közösen kell fellépnie a migráció kiváltó okai ellen. Ezek az okok jelentősen szaporodtak az elmúlt időben: ilyen a polgárháború, a klímaváltozás és az életszínvonalbeli különbségek – közölte.

A tárcavezető kitért arra: 2004-hez képest Magyarország megnégyszerezte a fejlesztési együttműködésre fordított kiadásait, és annak 61 százalékát az EU, az ENSZ és a Világbank közreműködésével juttatja el a szükséget szenvedőknek. Fontos, hogy a források a legfontosabb célokra menjenek, mint az oktatás, az egészségügy, a szociális infrastruktúra fejlesztése, a gazdasági prosperitás támogatása – vélekedett.

Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár hangsúlyozta: a magyar kormány álláspontja szerint a tömeges migráció káros és veszélyes a kibocsátó közösségek számára, amelyek elveszítik a fiatalokat, akik részt vehetnének az újjáépítésben, a befogadó közösségek számára, ahol az integráció kudarcot vallott és párhuzamos társadalmak jöttek létre, továbbá a migránsok számára is, akik gyakran „felülnek az embercsempészek hamis ígéreteinek”.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy Magyarország és Németország kapcsolatait vizsgálva túl sok szó esik arról, amiben nincs egyetértés, a politikai közbeszéd ezeket a pontokat felnagyítja. Ugyanakkor hosszan lehetne sorolni a politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatokat és azokat az értékeket, amelyek összekötik a két országot – közölte.

Úgy vélte, az alapvető politikai témákban egyetértenek, inkább a hangsúlyokban van eltérés. A migráció, a befogadás tekintetében egyetértenek abban, hogy az illegális migráció káros folyamat, amelyet úgy kell megelőzni, hogy a válságövezetekben szenvedők mellé állnak – mondta.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kifejtette: a migráció ügyében fontos a humanitárius segítségnyújtásról beszélni, mert ez lehet a garancia arra, hogy a rászorulók a szülőföldjükön vagy ahhoz közel tudjanak maradni.

Kiemelte: Magyarországnak 2015-től változatlan az álláspontja, a migrációt meg kell állítani, semmilyen népességcsere nem támogatható. De Magyarország nemcsak a határvédelmet tartja fontosnak, hanem azt is, hogy a szükségben lévőknek segíteni kell, hogy a szülőföldjükön vagy egy ahhoz közeli biztonságos ponton emberhez méltó körülmények között élhessenek – magyarázta.

Maria Flachsbarth német szövetségi parlamenti államtitkár közös európai fellépést sürgetett a migráció ügyében. Mint mondta, közös európai külpolitikára van szükség, hogy hatékonyan segíthessenek az EU szomszédságában.

Úgy látja, ha nem kezelik a migráció okait a helyszínen, az emberek Európába jönnek, hiszen ha a hazájukban nem találnak perspektívát, akkor máshol keresnek. Ezért a szülőföldjükön kell lehetőségeket teremteni számukra – jelentette ki.

Hölvényi György néppárti EP-képviselő elmondta: Magyarországon a segítségnyújtásnak megvannak a hagyományai, ahogyan ezt a határon túli magyarok felkarolása is mutatja. Magyarország fontosnak tartja a szolidaritást, hogy a segítségre szorulók ne kényszerüljenek elhagyni szülőföldjüket – közölte. Hozzátette: Magyarország célja nem lehet más, mint segíteni a legelesettebbeknek.