Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Hirdetés

Az együttműködési megállapodás célja, hogy növelje a vasúti szállítási szolgáltatások színvonalát és hatékonyságát a közös közlekedéspolitikai célkitűzések elérése érdekében.

Palkovics László kiemelte: a kormány eddig már 1500 milliárd forintot fordított a vasútvonalak, az állomások korszerűsítésére, és várhatóan októberben tárgyal a következő évek fejlesztési elképzeléseiről. A kormány emellett tárgyal majd a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésének konkrét terveiről is, amelyre mintegy 580 milliárd forintot fordítanának.

A miniszter rámutatott: a környezetvédelmi megfontolások mellett a vasút versenyhelyzetének erősítése csökkenti a közutak terhelését, emellett javítja a közlekedés biztonságát.

Palkovics László elmondta: a Rail Cargo Group Európa egyik legnagyobb vasúti árufuvarozási vállalata, amely évente 33 millió tonna árut mozgat az ország egész területén. A csoport tagja, a Rail Cargo Hungaria (RCH) 55 százalékos részesedésével piacvezető a magyar vasúti árufuvarozásban.

Az RCH mintegy 8000 teherkocsiból álló flottájával Európa-szerte nyújt szolgáltatásokat ügyfeleinek. A társaság a MÁV és a GYSEV legnagyobb vasúti árufuvarozási ügyfele, így több mint 5000 munkahely fenntartásához járul hozzá az állami vasúti vállalatoknál. Egyúttal a záhonyi átrakó körzetben a forgalom mintegy 90 százalékát az RCH biztosítja – ismertette a miniszter.

Újságírói kérdésre elmondta: a kormány októberben azt is áttekinti majd, hogyan lehetne keleti irányba fejleszteni, még jobban kihasználni a záhonyi átrakó körzet árufuvarozási lehetőségeit.

Palkovics László közölte: az aláírt szerződés arra is kitér, hogy a környezetbarát árufuvarozás térhódításának érdekében az RCG korszerűsíti a kombinált fuvarozáshoz kapcsolódó szolgáltatásait is.

Andreas Matthä, az osztrák államvasutak, az ÖBB vezérigazgatója a szerződés aláírása után hangsúlyozta: az együttműködés mind a magyar, mind az osztrák gazdaság fejlődését szolgálja, Ausztria és Magyarország vasúttársaságai fontos szerepet játszanak egész Európa vasúti árufuvarozásában.