Fotó: XXI. Század Intézet
Hirdetés

A Lánczi Tamás intézetigazgató által jegyzet írás szerint ha a vasárnapi eredmények alapján kellene szétosztani a magyar parlamenti mandátumokat, akkor a Fidesz-KDNP a 199 parlamenti mandátumból 161-et kapna – ebből 106 egyéni, 55 pedig listás –, ami 80,9 százalékos részesedést jelentene. Ez a jelenlegi kétharmados helyett négyötödös kormánypárti többséget eredményezne.

Az ellenzéki pártok közül – a hazai választáson a közös indulás esetén érvényes 10 százalékos bejutási küszöb miatt – az MSZP-Párbeszéd már be sem jutna az Országgyűlésbe, míg a legnagyobb parlamenti frakcióval, 19 mandátummal a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció rendelkezne. A DK mellett még két ellenzéki pártnak lenne frakciója, a Momentum 11, a Jobbik 8 képviselőt küldhetne a parlamentbe.

Az EP-választás alaposan átrajzolta az ellenzéki erőviszonyokat. Már a 2018-as országgyűlési választást követő tiltakozásokon egyértelművé vált, hogy az ellenzéki szimpatizánsok nem elégedettek pártjaikkal, egyfajta ellenzékváltó hangulat alakult ki – írta Lánczi Tamás. Ennek eredménye, hogy a vasárnapi EP-választáson az ellenzék korábbi meghatározó pártjai – MSZP, Jobbik, LMP – összeomlottak, helyüket a DK és a Momentum vette át. Ennek eredményeként meg is indult az önkormányzati választásra megkötött alkuk felmondása, és várhatóan újabb belső konfliktusok fogják majd terhelni az ellenzéket, amelynek vezetője ismét Gyurcsány Ferenc lett – emelte ki.