Fotó: Demokrata
Hirdetés

A tüzet már sikerült megfékezni, de a károk mértéke még nem tisztázott, ahogy az sem, hogy mi okozhatta a tüzet.

Földesi Gyula, a Budapest 16. választókerület elnöke Facebook-oldalán azt írta: feltehetően hegesztés közben gyulladt ki a templom tetőszerkezete.

Az építés folyamatáról idén márciusban számoltak be legutóbb egy kerületi oldalon, akkor úgy fogalmaztak, hogy egyre inkább alakot ölt a templom.

A Makovecz Imre tervei által készült templom alapkövét még 2018 szeptemberében tették le, az ünnepségen szerkesztőségünk is részt vett, a templomépítés egyik fő szervezőjével, Dr. Bagdy Emőke professzorasszonnyal pedig interjút készítettünk.

Korábban írtuk