Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

A közleményben felidézték: ügyeletükre október 23-án 14 óra 8 perckor érkezett bejelentés arról, hogy a VIII. kerületi Auróra utcában az Auróra Kultúrközösségi Központra kihelyezett zászlót ismeretlenek leszakították, felgyújtották, valamint az épület falát is megrongálták. Senki nem sérült meg.

A BRFK a helyszínen szemlét tartott és az esettel összefüggésben garázdaság gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A rendőrök azonosítottak nyolc férfit és egy nőt, akiket szerdán az ország különböző részein elfogtak és társtettesként, csoportosan elkövetett garázdaság bűntett, illetve szintén társtettesként elkövetett rongálás vétség gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként. Az elfogott embereknél házkutatást tartottak.

A gyanúsítottak a gyanúsítás ellen panasszal nem éltek, az eljárás további szakaszában szabadlábon védekeznek – írta a BRFK.