Fotó: MTI/EPA/Andrej Cukic
Hirdetés

Az új összetételű törvényhozásban a 250 helyből 188 jutott a legnagyobb szerb pártnak, az Aleksandar Vucic vezette Szerb Haladó Pártnak (SNS). Ez 21-gyel több, mint amennyi a kétharmados többséghez szükséges. A balközép Szerbiai Szocialista Párt (SPS) 32 mandátummal, az Aleksandar Sapic olimpiai ezüst- és bronzérmes vízilabdázó Győzelem Szerbiának elnevezésű listája pedig 11 mandátummal rendelkezik.

A képviselőházba négy nemzeti kisebbségi listáról kerültek még be képviselők. Az albán kisebbségnek 3, két bosnyák kisebbségi pártnak pedig 3, illetve 4 politikusa ülhetett be a parlamenti padsorokba hétfőn. A legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) az eddigi négy helyett kilenc képviselővel rendelkezik.

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség frakcióvezetője kiemelte: a következő négy évben is a vajdasági magyarságot érintő legfontosabb ügyeket kívánják képviselni, a kiemelt kérdések között helyet kap a környezetvédelem, a szociálpolitika, a mezőgazdaság és az egészségügy is.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy mely pártok alakítanak majd kormányt, hiszen az SNS egyedül is kormányozhatna, ám Aleksandar Vucic kijelentette, koalíciós kormányzásra készül, és akár mindenkivel partnerségre lépne. Az albán kisebbség, valamint az egyik bosnyák párt viszont már közölte, biztosan nem kíván együtt kormányozni a Szerb Haladó Párttal.

Korábban írtuk

A szerbiai alkotmány értelmében a kormánynak a parlament megalakulását követően legfeljebb 90 napon belül meg kell alakulnia, ám erre sokkal előbb sor kerül, Aleksandar Vucic államfő ugyanis többször megismételte, hogy a kabinet augusztus végéig feláll, habár még senkit nem bízott meg kormányalakítással.