Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Hirdetés

Gyopáros Alpár elmondta: a Magyar falu programot 2018-ban hirdette meg Orbán Viktor miniszterelnök, végrehajtása 2019-ben indult el, a megvalósítás pedig sok helyen már befejeződött az idén. Hozzáfűzte, a program legfontosabb pillére a falusi csok, része egy mellékútfejlesztési program és egy kisebb léptékű, úgynevezett életmódjavító intézkedéseket tartalmazó csomag, amelyre százmillió forintos összeghatárig pályázhattak például az olyan települések önkormányzatai, mint a horvátzsidányi.

A kormánybiztos elmondta: a falusi csok 2500 települést érint, a mellékúthálózat fejlesztésének révén pedig 2500 kilométeren újulnak meg falusi mellékutak a következő években.

Ágh Péter (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője közölte, Vas megye északi részébe a Magyar falu program keretében 2 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett. Kiemelte, hogy a koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére is folyamatosan érkező kormányzati támogatás nagy lehetőség a kistelepüléseknek.

Krizmanich István (független), Horvátzsidány polgármestere az MTI-nek elmondta: összességében százmillió forintnyi támogatást kapott a község, amelyből orvosi eszközöket szereztek be, két utcát aszfaltoztak le, de jutott pénz a temető ravatalozójának felújítására, valamint a közösségi ház tetőszerkezetének megújítására is.

Korábban írtuk