Hirdetés

Novák Katalin „It’s time to say goodbye”, vagyis Itt az ideje a búcsúnak szöveggel kommentálta a levelet.

A levél címzettje Antonio López-Istúriz White, az Európai Néppárt főtitkára. A szöveg szerint a Fidesz a továbbiakban nem szeretné fenntartani tagságát az Európai Néppártban.

Ma a Fidesz kilépett az Európai Néppártból. Miért?📌 2015-ben, a bevándorlási válság idején kiderült, hogy a Néppárt a…

Posted by Novák Katalin on Thursday, March 18, 2021

„Ma a Fidesz kilépett az Európai Néppártból. Miért?

– 2015-ben, a bevándorlási válság idején kiderült, hogy a Néppárt a migráció támogatásában látja a jövőt, a magyarok azonban elutasították azt, és egyértelművé tettük, hogy nem szeretnénk azon országok sorsára jutni, ahol már visszafordìthatatlanná vált a tömeges bevándorlás hatása.

– Most, amikor a koronavírus-járvány elleni védekezés köti le a döntéshozók minden energiáját, az Európai Néppárt frakciójában ahelyett, hogy az uniós vakcinabeszerzés körüli problémákra keresnének megoldást és segítenék a hatékony védekezést, titokban olyan alapszabály-módosítást készítettek, amely lehetővé tette, hogy a demokratikusan megválasztott fideszes képviselőket megfosszák képviselői jogaik gyakorlásától.

– Az elmúlt években kiderült, hogy a legtöbb kérdésben az Európai Néppárt már baloldali értékeket képvisel, amivel mi nem tudunk azonosulni. Ahogy több vezető is kifejtette: a Néppárt már nem jobboldali párt. Ezt mi tudomásul vesszük.

A Fidesz az európai demokratikus jobboldalhoz tartozik, amelynek újjáépítése szükségessé vált.”

Novák katalin a facebookon.

A Fidesz európai parlamenti képviselői március 3-án léptek ki az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjából, miután a néppárti frakció elfogadta alapszabályának módosítását.

A módosítás többek között lehetővé teszi egy egész csoport tagságának kollektív megszüntetését is kellő indokok alapján, a pártcsalád alapszabályának legsúlyosabb megsértése esetén.

Ezt követően március 6-án Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az MTI-vel közölte, a frakcióból való kilépés után a néppárti tagság már csak technikai kérdés.

Korábban írtuk