KIM: az Európai Bizottság alelnöke magánháborút folytat Magyarország ellen
A tárca az MTI-hez elküldött közleményében emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság alelnöke néhány nappal ezelőtt az ír gázoló, Francis Ciaran Tobin ügyével kapcsolatban – amelyben már 2002-ben született ítélet -, megkérdőjelezte a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét, szerdán pedig hangot adott annak a véleményének, miszerint az alaptörvény magyarországi elfogadása a korábbiakhoz képest csökkentette volna a bíróságok függetlenségét, sőt „a helyzet drámai súlyosbodásáról beszél”.
Rámutattak: ez utóbbi nyilatkozatot akkor tette, amikor egy brüsszeli prezentációban arról esett szó, hogy az Európai Bizottság adatgyűjtése alapján a magyar igazságszolgáltatási rendszer minden objektív mérőszám alapján jó képet mutat európai összehasonlításban.
Viviane Reding, az Európai Bizottság igazságügyi kérdésekben illetékes alelnöke az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény szerdai brüsszeli sajtótájékoztatóján ismertette a most első alkalommal összeállított igazságügyi eredménytáblázatot, amellyel az egyes uniós tagországok igazságszolgáltatási teljesítményét értékelik számszerűsítve, a polgári jog, a kereskedelmi jog és a közigazgatási jog területén.
Ezen az eseményen arról is tájékoztatást adtak, hogy Magyarország jó minősítést kapott Brüsszeltől az igazságügyi eredménytábla két fontos mutatója alapján: a 27 uniós ország közül az élmezőnybe került abban, hogy milyen gyors a polgári és kereskedelmi jogi peres ügyek elintézése, illetve hogy a beérkező ilyen ügyek számához képest hány ügyet intéznek el adott idő alatt. Az igazságszolgáltatás függetlenségének „érzetét” illetően azonban a sereghajtók közé sorolták Magyarországot.
Ezzel az eredménytáblával az a brüsszeli bizottság célja, hogy miután a nemzeti gazdaságpolitikák összehangolásában az utóbbi időben már jelentős előrelépések történtek, most ki akarják egészíteni ezeket a közösségi törekvéseket az igazságszolgáltatás szorosabb figyelemmel kísérésével. A polgári, kereskedelmi, illetve államigazgatási ügyek elbírálásának mikéntje, színvonala ugyanis jelentősen befolyásolhatja a jogbiztonság érzetét, és ezáltal hathat a gazdasági célok teljesíthetőségére is – hangsúlyozzák az Európai Bizottság illetékesei.
(MTI)