Kim Lane Scheppele ismét téved
Kim Lane Scheppele, az amerikai Princeton Egyetem professzorának Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász blogjában, a The New York Times oldalán írt bejegyzése számos félreértést és tárgyi tévedést tartalmaz a magyar parlamenti választás eredménye kapcsán – állapítja meg a Nézőpont Intézet által létrehozott factcheck.hu oldal. A honlap célja egyébként az, ellensúlyozza a nemzetközi sajtóban Magyarországról megjelenő, tárgyi tévedéseken alapuló tudósításokat, véleményeket.
Kim Lane Scheppele fő állítása szerint igazságtalan, hogy a Fidesz-KDNP 44 százalékos listás eredménnyel a parlamenti mandátumok kétharmadát szerezte meg. Ahogy Schepelle szerzőtársaival közösen fogalmaz: „az új rendszert kifejezetten úgy alakították ki, hogy erősen aránytalanul kétharmados parlamenti többséget biztosítson Orbán pártjának akkor is, ha nem szerezte meg a szavazatok többségét”. Arról is írt, hogy a választási részvétel „viszonylag alacsony” volt.
A szerző szerint „a kormánypártok által kialakított új választási rendszer lényegében 764 702 töredékszavazatot gyártott le a Fidesz-KDNP-nek, és ezzel plusz 6 mandátumhoz jutottak”. Szerinte „ez volt tehát a kétharmad záloga, méghozzá azon az áron, hogy a választási rendszerünk súlyosan aránytalan és igazságtalan lett”.
Kim Lane Scheppele arról is írt, hogy „az EBESZ időközi jelentése is arra jutott, hogy a kampány és annak szabályozása nem felelt meg a demokratikus normáknak”.
„Orbán kétharmada a jogi trükkök hosszú sorának eredménye” – tette hozzá Schepelle, és megjegyezte: „az Európai Uniónak azzal kell szembenéznie, hogy a kellős közepén létrejött egy kirakat, azaz Patyomkin-demokrácia”.
A honlap tételesen cáfolja Schepelle megállapításait – mindez ide kattintva olvasható