2010-ben Pécs viselhette Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címet. Az ezzel járó előnyöket azonban nem csak egy évig élvezhette a város, hiszen ez idő alatt olyan beruházások valósultak meg, melynek köszönhetően a megyeszékhely nemcsak Magyarország, de Európa kulturális térképére is végleg felkerült. Az EKF hozadékaként újult meg az egykor világhírű Zsolnay-kerámiagyár is, melybe az átalakítás után kulturális intézményeket költöztettek, létrehozva ezzel egy olyan művészeti centrumot, mely funkciója ellátása mellett építészeti és építészettörténeti szempontból is jelentős.

A gyár története egészen 1851-ig nyúlik vissza, ebben az évben vette meg ugyanis idősebb Zsolnay Miklós az első telket, rajta egy téglaégetővel és az agyagbányával. Később tőle vette át testvére, Zsolnay Vilmos a kerámiaüzemet, és korszerű gyárrá fejlesztette. Az 1873-as bécsi világkiállítás már sikereket hozott, magas kitüntetéseket, nagydíjakat érdemeltek ki a Zsolnay kerámiák. Ezután megnyíltak a nemzetközi piacok, rengeteg megrendelés érkezett Angliából, Franciaországból, Oroszországból, de Amerikából is. Az 1929–33-as gazdasági világválság következtében azonban a gyár termelése a felére esett vissza. Az üzem a 30-as évek második felére újra talpra állt, de a második világháború miatt újból csökkent, majd egy ideig szünetelt is a termelés, míg végül 1948-ban állami kézbe került a gyár.

A virágzó időszak után tehát a termelés fokozatosan csökkent, egyre kisebb területen folyt a termelés, azonban a magukra hagyott épületek nagy része építészetileg, építészettörténetileg és ipartörténetileg is jelentős volt, ezért fontosnak tartották, hogy a gyár területére újra életet vigyenek. 2008-ban írták ki azt a pályázatot, melynek nyertese, az MCXVI Építészműterem Kft. kapta feladatul, hogy életet leheljen Kelet-Közép-Európa legnagyobb ipari műemlék együttesébe.

A cél az volt, hogy az öt hektáron elterülő, negyvenezer négyzetméternyi leromlott épület felújítása után különböző kulturális, oktatási és közművelődési funkciókat tudjanak a negyed területére telepíteni. A gyár építészeti újragondolása Csaba Kata, Herczeg László és Pintér Tamás János nevéhez fűződik, akik felelős tervezőként vitték végig az alkotófolyamatot.

– Mi egy pusztuló gyárat találtunk itt. Üres, omladozó épületek, rozsdás gépek fogadtak minket. Voltak épületek, melyeket nem termelésre használtak, hanem lakóépületek voltak, így meglehetősen sajátságos volt a kép. De ebben a lepusztult állapotban is felfedeztük egy mesevilág nyomait, és mindannyian úgy gondoltuk, hogy ha sok munkával is, de nagyon sokat ki lehet hozni ebből a területből. Magyarországon még nem volt a Zsolnay-gyár rekonstrukciójához mérhető feladat, de egyre aktuálisabb kérdés a rozsdaövezetek hasznosítása, hiszen rengeteg tartalék van ezekben a régi, elhagyott iparterületekben, amelyeket érdemes is kihasználni – mondja Herczeg László, és hozzáteszi: – A tervezéskor próbáltunk olyan grafikát létrehozni, amely nem az épületeket, hanem a beleköltöző életet szemlélteti. A legfontosabb volt a használat, az emberek ottléte.

A pályázati eredmény kihirdetése után tizennégy építész és tájépítész csoport csatlakozott a munkához, ami egyrészt szükséges volt a munka nagysága miatt, másrészt pozitív hatással volt a negyed stílusára is. A terület minden részének más volt a gazdája, ami meg is látszik az épületeken, hiszen mindegyik egy kicsikét másfajta gondolkodásmód szerint készült el. Minden csapat felelős volt egy gyárrészért, épületért, aminek ismerte a történetét, a belekerülő új funkciót, figyelemmel kísérte a tervezés után a kivitelezést is.

– A negyed azonban nem esett szét darabokra, hiszen van valami, ami összetartja. Szakmai körökben azt mondták, talán az, hogy hasonló korú építészek dolgoztak együtt, akiknek ha nem is egyezik meg az eszköztáruk, de sok szempontból hasonló – mondja Csaba Kata.

A nagyfokú gondosság meg is látszik az épületeken. Olyan részletgazdagság jellemzi az egész negyedet, mely a 21. század egyszerű vonalaihoz, óriási üvegfelületeihez szokott ember számára igazi felüdülés. A negyed azonban mindenki számára nyitott, így sajnos felmerül a kérdés, nem féltik-e az épületkomplexumot a rongálástól.

– Szerintem a díszes épületek akkor mennek tönkre, ha lakatlanná, elhagyatottá válnak. Az élet inkább megvédi ezeket. Ha valami működik, nem kezd el lerohadni, nem kezdik el tönkretenni, összefirkálni. Tehát ezeket a helyeket nem elzárni kell, hanem megtölteni élettel, és akkor nem lesz ezzel probléma – mondja Pintér Tamás János, aki elmondta, már a megrendeléskor is tudható volt, hogy a negyed közparkként fog funkcionálni, egyértelmű volt, hogy nyitottak lesznek a kapuk.

A Zsolnay gyár újjáélesztése olyan jól sikerült, hogy ez évben a tervezőiroda kapta a Média Építészeti Díjat épület kategóriában. A díjra úgy reagáltak, azért nyerhetett a Zsolnay negyed, mert mindenki találhat benne valami neki tetszőt. Van, aki a kortárs építészeti stílusú részekbe, van, aki a régi kerámiával díszített épületekbe, van, aki pedig a különleges miliőbe szeret bele. A tervezők elmondták, végig szem előtt tartották, hogy „ki ne lúgozzák” a patinás, mesés hangulatú épületegyüttest. A legnagyobb eredménynek azt tartják, hogy sikerült átörökíteni az eredeti sokszínűséget, hiszen a hasonló helyek gyakran elvesztik varázsukat a felújítás után. Az építészfórum.hu által kiosztott díj visszaigazolás volt, hogy szakmai szempontból kiválót sikerült alkotni, de ugyanilyen fontos, hogy a közönség is elfogadja.

– A negyed hamar beépült Pécs vérkeringésébe, mindenki hamar megszerette. Ez nem csoda, hiszen egyrészt sokrétű a programkínálatunk, másrészt, mivel teljesen nyitott a negyed, akkor is betérhetünk, ha csak sétálni akarunk, de több kávézóból is választhatunk, ha ahhoz van kedvünk. A kisgyermekesek is nagyon szeretnek itt lenni, hiszen a negyed területén nincs autóforgalom, van viszont több játszótér és kosárlabdapálya is – mondja Mester Zoltán, a Zsolnay Örökségkezelő sajtóreferense. De ezenkívül itt található az 1961-ben létrejött Bóbita Bábszínház, melyhez egy kézműveshelyiség is tartozik, ahol a szülők és a gyerekek bábokat készíthetnek. Ugyancsak a gyerekek érdeklődésére tart számot a Varázslabor, mely a negyed Csodák Palotájaként funkcionál. A jelszó: „A kiállított tárgyakhoz nyúlni KÖTELEZŐ!”.

A 21. századi szórakoztatás mellett azonban nem feledkeztek meg a gyár múltjáról sem. Az egyik legkülönlegesebb kiállítás a Zsolnay aranykora, mely hatszáz, 1870–1910 között készült kerámiát mutat be. A kiállított tárgyakat dr. Gyugyi László gyűjtötte össze, de 2009-ben átadta Pécsnek. Olyan különlegességek tartoznak a gyűjteménybe, mint az 1896-ban, a Millenium jegyében készült népi tulipános ládák, a honfoglalás-kori díszítő motívumokat felidéző dekorok, de a gyűjtemény minden darabján látszik, hogy nem a tömeggyártást célozták meg. Minden egyes darab stílusos és minőségi. S ha látni akarjuk, hogyan készülhettek ezek, betekinthetünk a porcelánmanufaktúra több mint százötven éves gyártási folyamatába is. A negyed keleti részén üzemel ugyanis a Zsolnay Látványmanufaktúra, amely bemutatja a folyamatot az alapanyagok gyártásától a festésig. A gyár tehát újra megtelt tartalommal. A pécsiek egy építészetileg és kulturális szempontból jelentős központtal gazdagodtak. A Zsolnay Kulturális Negyed pedig joggal tarthat számot a kül- és belföldi turistákra, az építészet, a művészet, a természettudományok iránt érdeklődőkre. De annak is érdemes idelátogatnia, aki csak részesülni szeretne a „meseváros” hangulatából.

Tóth Eszter