Vályi-Nagy István, a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, hogy az intézmények honlapján megtalálhatók lesznek a gyógyszerrel kapcsolatos információk, például az alkalmazási előírás, valamint a kezeléshez hozzájáruló nyilatkozat is. Ezekből tájékozódhatnak a betegek és a háziorvosok is – tette hozzá.

Hirdetés

Tudatta, hogy kedden több mint kétezer adag gyógyszer érkezik Magyarországra, és folyamatos lesz a beszerzés, mivel a járvány harmadik hulláma miatt egyre több betegnek lesz szüksége a kezelésre.

Emlékeztetett: a bamlanivimab egy már meggyógyult beteg vérplazmájából készített úgynevezett monoklonális antitest, amely az esetek háromnegyedében megakadályozza, hogy súlyosabb szövődmények alakuljanak ki, és emiatt a beteg kórházba kerüljön. A gyógyszert egyórás infúzió formájában adják be azoknak a betegeknek, akiknél enyhe vagy középsúlyos tünetek jelentkeznek – fűzte hozzá.

Vályi-Nagy István az M1 aktuális csatornán azt mondta, hogy a szerrel eddig kezelt 15 beteg közül egy került kórházba, de az ő állapota sem romlott, csak stagnált.

Korábban írtuk