Fotó: MTI, archív, szerk.
Fotó: MTI, archív, szerk.
Hirdetés

Ungár Péter országgyűlési képviselő pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormányzat folyamatosan azzal érvel, hogy a jövőben részben megújuló forrásokra, részben atomenergiára akarja alapozni az ország energiaellátását. Ebben az esetben azonban semmi oka nincsen annak, hogy meghosszabbítsák az „igazi klímagyilkos erőmű” engedélyét – jelentette ki.

A politikus egyúttal arra szólította fel a kormányt, hogy mondja ki, 2030-ra szénsemlegessé válik az ország energiaellátása.

A Mátrai Erőmű dolgozóinak átképzését már most meg kell kezdeni, hogy az energiaipar más ágazataiban helyezkedhessenek el – javasolta a képviselő.

Más témában kérdezték arról, hogy Homonnay Gergely író, újságíró egy közösségi oldalon tett bejegyzésében párhuzamot vont a melegfelvonulás és az augusztus 20-i Szent Jobb körmenet között. Ungár Péter azt felelte, hogy „szellemi környezetszennyezésnek” tartja, amit Homonnay Gergely művel, „nem tudom, miért csinálja és örülnék, ha abbahagyná”.