Kőbe faragott korok

A Fellner Sándor által neogótikus stílusban tervezett Magyar Királyi Pénzügyminisztérium épülete igencsak megsínylette a II. világháború pusztításait és az azt követő korszak vonalas ideológiáját, műemlékvédelmi és esztétikai szemléletét: évtizedeken át torzóként szimbolizálta a historizáló építészettel szembeni egykor heves el­lenérzést. Mindez napjainkra megváltozott, így afféle építészeti igazságtételként is értelmezhető, hogy a kormány a rekonstrukció mellett döntött. 2018-ban kezdődtek a helyszíni munkálatok, melyek befejezésekor az épület méltó módon helyreállítva kapja vissza egykori rendeltetését.

A homlokzatok és a tető, valamint a reprezentatív belső terek hiteles újraépítése mellett a projekt célja az is, hogy korszerű irodai munkahelyeket hozzanak létre. A Fellner-tervek szerint megújuló épület egyik dísztelenebb belső udvarán a régi irodaszárnyhoz lépcsőkkel, átjárókkal kapcsolódik az átriumos, többemeletes új, a régitől jól megkülönböztethető irodai tömb.

Kruppa Gábor vezető építésztervező szerint az volt a legnagyobb kihívás, hogy bár az épületet eredetileg is pénzügyminisztériumnak tervezték, most a századfordulósnál lényegesen nagyobb apparátus fog beköltözni.

– A tervezést alapos kutatómunka előzte meg. Művészettörténészek, restaurátorok levéltárakban kutatták az épület történetét, ennek köszönhetően számos korabeli forrásra, archív fotódokumentációra és az eredeti, Fellner-féle pallértervekre is támaszkodhattunk a tervezésnél. A századfordulós építkezést dokumentáló Fellner-album ugyancsak nagy segítséget jelentett – mondja Kruppa Gábor.

Hangsúlyozza azt is, hogy a projekt minden elemében autentikus, ami döntési helyzetek sorát hozta magával, például hogy miként lehet az eredetivel megegyező módon helyreállított épület részévé tenni a modern technikát, vagy hogy a száz évvel ezelőtti terek hogyan használhatók a mai célnak megfelelően. A rekonstrukciós tervezők – Baliga Kornél és Lukács Zsófia – eredeti töredékek, fényképek és korabeli tervrajzok alapján alkották újra a II. világháború utáni átépítések során elbontott részleteket. Mivel a későbbi korok igencsak megcsonkították az épületet, így az építészek a leghitelesebb forrásig nyúltak vissza: Fellner Sándor terveiig.

Kelecsényi Kristóf művészettörténész, a projekt épülettörténeti tanácsadója ennek leglátványosabb példájaként a Szentháromság tér felé néző homlokzat két magas tornyát említi, amelyekhez a bécsi Maria am Gestade-templom szolgált mintául. A fellneri eredeti tervek sokkal légiesebbnek, áttörtebbnek ábrázolták a két tornyot, mint ahogyan végül 1904-ben megvalósultak. Így a mostani beruházás a terveken szereplő eredeti és csak menet közben megváltoztatott tervezői elképzelés alapján történik.

1 2 3 4 5 6 7 / 7

Végképp eltörölni?

A Szentháromság téren álló Pénzügyminisztérium a századforduló egyik jelentős építkezésének számított, amit az is bizonyít, hogy pazar kiállítású albumot adtak ki az épületről – ilyen kötet csupán néhány középületről, például a Parlamentről vagy az Igazságügyi Palotáról készült akkortájt.

– A korabeli építészettörténetben az Országház után a második legreprezentatívabb világi neogótikus épületünk a Fellner tervezte Pénzügyminisztérium – magyarázza Kelecsényi Kristóf.

Míg azonban szerinte Steindl a Parlament historizáló tereiből tudatosan zárta ki a szecessziót, addig Fellner az új stílus díszítőművészetének vonalait bizonyos mértékig érvényesülni engedte az általa tervezett enteriőrökben. Minisztériumi épületek közül ez az egyik legkésőbb elkészült a Monarchiában. Egyébként már Fellner korában és később is felmerült, van-e létjogosultsága a minisztériumi épületnek a Szentháromság téren.

– Fellner leírja, hogy a tervezésénél a Mátyás-templomhoz kívánt alkalmazkodni, ezért is esett a választása a neogótikus stílusra. Az utókor ezt tévesen úgy értékelte, hogy a Fellner-féle elgondolás tudatosan rivalizál a templommal – említ egy példát a kifogásokból Kelecsényi Kristóf.

A Pénzügyminisztérium további sorsát megpecsételte a II. világháború: az épület megsérült, ám korántsem olyan mértékben, hogy az az ötvenes évekbeli átépítését indokolta volna. Ebben szerepet játszott az is, hogy a Rákosi-korszak esztétikája finoman szólva sem pártolta a történeti múltra, a polgári világra emlékeztető házakat.

– A világháború után az építőipar lenullázódott, a megrongálódott épületek anyagát elhordták és felhasználták. Ugyanakkor a korszakban már jelen lévő építészeti modernizmus erőteljesen a történeti stílusokkal szemben fogalmazta meg magát, amivel az európai építészetnek az antikvitás óta élő kontinuitását vágták el. Így a historizáló épületeket nem siettek eredeti állapotukba visszaállítani – fejti ki Kelecsényi Kristóf.

A Várban kissé bonyolultabb volt a helyzet, teszi hozzá. A középkori alapokon nyugvó barokk polgárvárosban már a XVIII. század végétől kezdtek megjelenni a nagyobb középületek. Vagyis sosem volt igaz állítás, hogy a polgárvárosi, egyemeletes házak képezték volna kizárólag a Várnegyed építészetét, hiszen már II. József telepített ide olyan középületeket, amelyek hozzájárultak Buda fővárosi rangjának visszanyeréséhez. Ilyen volt például a Királyi Kamara, ami a Fellner-féle Pénzügyminisztérium elődjeként funkcionált a Szentháromság téren. Adott volt tehát a történeti folytonosság is.

A dualizmus alatt az ország áttért a miniszteriális rendszerre, felépült a belügyminisztérium az Úri utcában, a korábbi Helytartartótanács épületének bővítésével. A Szent György téren állt a Honvédelmi Minisztérium, a Dísz tér déli végén pedig a későbbi Külügyminisztérium is, vagyis egy kormányzati negyed alakult ki. A Fellner-féle építkezés azonban a Vár egy feltűnő pontján egy egész épülettömböt átrajzolt; nem csoda, ha a közvélemény számára ekkor lett nyilvánvaló, hogy olyan változás kezdődött a Várban, amellyel eltűnhet a régi polgárváros miliője. A folyamat ekkor azonban már nem volt visszafordítható. Ezért sem lehetett sikeres az ötvenes években a Pénzügyminisztérium Rados Jenő által tervezett leegyszerűsítése sem. Ráadásul az ő koncepciója is csak részben valósult meg, csak a Szentháromság térre néző szárny átalakítása és a legfelső szint lebontása történt meg.

– A hatvanas évekből származó, díszek és műrészletek nélküli homlokzatokkal lélektelenné vált a ház, és az épülettömeg sem igazán csökkent, hiába lett alacsonyabb. Az pedig csak a hab a tortán, hogy nem tudtak neki megfelelő funkciót találni – foglalja össze a Pénzügyminisztérium XX. századi történetét Kelecsényi Kristóf.

Üveg, beton, petpalack

A II. világháború utáni helyreállításokat már javarészt a csak később, 1964-ben elfogadott Velencei charta szellemében végezték el: a műemlékvédelmi elképzelések szerint a lerombolt épületek rekonstrukciójában az eredeti, műemlék részeket látványosan meg kellett különböztetni a kiegészítésektől. Ez a szemlélet azonban változóban van, talán azért is, mert a mai építészek és megrendelők nagyobb tisztelettel fordulnak a történeti korok felé.

Pár évvel ezelőtt tűzvész pusztított a párizsi Notre-Dame-ban. A katedrális tetőszerkezete jelentősen megsérült, leégett az épület huszártornya, amely nem középkori, hanem a XIX. század közepéről származó építmény volt. A tűzvész után felmerült, mi is álljon a hajdani neogótikus torony helyén: a kortárs építészek vidám ötletek sorával álltak elő, amelyben a petpalacktól az üvegen át a kristályig számos meghökkentő terv született, jelenleg mégis úgy tűnik, a XIX. század közepén megépült tornyot rekonstruálják majd az archív fotók alapján. E történet is mutatja a műemlékvédelemben zajló szemléletbeli változásokat.

– Ma már egyre lényegesebb szempont a finanszírozhatóság és a fenntarthatóság kérdése is. Fontos, hogy ne skanzeneket építsünk: a régi korok helyreállított épületeinek legyenek olyan funkcióik, amelyek anyagi értelemben a fenntarthatóságot is biztosítják. Szükséges tehát a kompromisszum az értékőrzés abszolutizált változata és a funkcionalitás között. Napjainkban az értékőrzés differenciáltabb szemlélete van terjedőben, amit persze minden esetben felelős döntésnek kell követnie, hogy egy épület melyik történeti részlete méltó a megőrzésre, és melyik vethető el – magyarázza az építész.

Kelecsényi Kristóf szerint is fontos, hogy ne mereven egy-egy charta szelleméhez igazodjunk, hanem abból induljunk ki, hogy az adott építészeti emlék múltját figyelembe véve mit kellene ma tenni vele. Hiszen egy ipari műemlékhez képtelenség ugyanazzal a sémával közelíteni, mint egy kastélyhoz vagy templomhoz.

– A hetvenes években indult olvadásnak a historizmus építészete iránti engesztelhetetlen gyűlölet: számos nyugat-európai példa akad a semmiből újjáépített városi terekre, épületekre, mint amilyen például a Berliner Schloss: a XVIII–XIX. századi épületegyüttes a világháborúban kiégett, 1950-ben felrobbantották, hogy helyet adjon az NDK politikai hatalmát jelképező Köztársasági Palotának. Az elmúlt években azonban a modernista épület helyén részleges rekonstrukció történt Franco Stella újjáépítési terve alapján, az eredeti homlokzatok többségének visszaépítésével – mondja Kelecsényi Kristóf.

Formát öltött gondolat

A Pénzügyminisztérium rekonstrukciója alapos háttérkutatásokkal kezdődött, majd épületdiagnosztikai vizsgálatokkal, az épület minden szegletét megvizsgáló szakértői vélemények felállításával folytatódott, emellett régészeti kutatásokat is folytattak. A kivitelezés 2018-ban indult, 2021 februárjában pedig lezárultak a szerkezeti megerősítések, a teljes födémcsere és az épületegyüttes egészét érintő vízszigetelési munkálatok. A beruházás idén tavasztól a második szakaszba ért, amely többek között a főhomlokzat szerkezetépítését és rehabilitációját, tetőrekonstrukciót és a belsőépítészeti tervezést is magában foglalja. A restaurátori háttérmunkák is folyamatosan zajlanak, mint például a szobrászati és a homlokzati kőfaragás.

Bár az építkezés egyelőre kevéssé látványos stádiumban van, azért már most is kirajzolódik, hogyan születnek újjá az egykori tágas terek, miközben lassan alakot ölt az eredeti homlokzat fenséges volta is.

– A számunkra értékesnek tartott, 1904 és 1945 közötti állapotot szeretnénk megmutatni – mondja Kruppa Gábor.

Az építkezésnek számos érdekes hozadéka is van. Kiveszőben lévő technikákat elevenítenek fel, mint például a rizalit köveinek visszaépítéséhez használt korabeli módszereket. Számos eredeti részletet restaurálnak, a födémfeltöltésekből előkerült egykori díszítések, épülettöredékek alapján hiteles rekonstrukció készül, így a lehető legközelebb kerülnek majd az 1904-es állapothoz. A Pénzügyminisztérium nem díszlet lesz, hanem a historizmus korának emléke, amely arról mesél, hogyan is gondolkodtak akkoriban a világról.