Hirdetés

Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) felszólalását azzal kezdte, hogy feltartotta okostelefonját és laptopját, azt kérdezve, melyik eszközére telepítették a Pegasus-szoftvert. Azt mondta, a kormány 78 napja nem válaszol az üggyel kapcsolatos kérdésekre.

Ha minden törvényes és szabályos, akkor miért nem támogatták a kormánypártok, hogy a nemzetbiztonsági bizottság tényfeltáró bizottságot hozzon létre az ügy kivizsgálására? – kérdezte. Szerinte az sem segíti az ügy tisztázását, hogy harminc évre titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülésén elhangzottakat.

A politikus szerint amíg a kormány nem tisztázza az ügyet, megalapozott a gyanú, hogy visszaél hatalmával. Hozzátette: diktatúrákban szokták azt, hogy indoklás nélkül bármikor, bárkit lehallgatnak.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára közölte, létezik törvény a nemzetbiztonsági szolgálatokról, ami az alapján folyik az országban, az törvényes.

Korábban írtuk

2010 óta a szolgálatok nem végeztek törvényellenes tevékenységet, a nemzetbiztonsági bizottság pedig minden feltett kérdésre kapott választ, megtudhatták azt, amit a szélesebb nyilvánosság nem tudhat meg – mondta.

Hozzátette: a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény alapján a megfigyelést csak a szükségesség, arányosság keretei között lehet folytatni. A vizsgálatot nem valakinek a státusza miatt végzik, hanem amiatt a tevékenység miatt, amit végez, de meghatározó a kapcsolatrendszere is – magyarázta.