Hirdetés

Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) szerint azzal, hogy Orbán Viktor kormányfő blokkolja az EU-s helyreállítási alapot, minden magyartól elvesz 250 ezer forintot, a bejelentett hitelfelvétellel pedig minden magyarra 90 ezer forintos adósságot terhel. Az EU-s helyreállítási alapból például 90 százalékos bértámogatást kaphatnának azok, akiknek veszélyben van a munkájuk, 100 százalékos táppénz juthatna azoknak a megbetegedetteknek, és minden diáknak laptopot, valamint internet-előfizetést lehetne biztosítani – sorolta.

A kormány magyarázza meg az állásukat elveszítőknek, hogy azért nem segít nekik, mert nem hajlandó elfogadni a jogállamisági feltételeket – követelte.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára úgy reagált: amikor a baloldal kormányzott és kezelt válságot, abból 12 százalékos munkanélküliség, százezrek utcára kerülése és IMF-hitel lett.

Azt mondta: a baloldali pártok már most adóemelésen törik a fejüket, amire példa, hogy a baloldali vezetésű budapesti Városháza adót akar emelni a vállalkozásoknak, a baloldali vezetésű kerületekben pedig van, ahol a parkolási díjakat növelik, máshol a helyi adókat és a bérleti díjakat emelik, illetve elbocsátanak. Szavai szerint „a fővárosi mutyik nagykörútján külön sávot kell elkülöníteni az offshore kamucégeknek”.

Korábban írtuk